I want your love.

Az ajka végre, végre az enyémre ereszkedett
olyan emésztő vággyal, amitől a lélegzetem elállt. Úgy csókolt meg, mintha egy elveszett rész lennék őbelőle, amit végre most visszakap.
Mintha csak mi ketten léteztünk volna az egész világon. Az ajka szorosan tapadt az enyémhez, szinte égetett. Ujjai buzgón játszottak a fürtjeimmel, miközben a haját markolásztam. Ez a csók pont olyan volt, mint ő maga: Tökéletes.
Lassan engedtük el egymást, majd John az arcomat fürkészte.
-Ne haragudj. Nem kellett volna megcsókolnom téged.-morogta, majd összevonta a szemöldökét, és aggodalmasan folytatta.-Sajnálom.
-Mit? Azt, hogy élveztük?-mosolyodtam el. Nem válaszolt, csak idegesen dobolt a lábával, ügyet sem vetve rám.
-Mennem kell.-motyogta, azzal elviharzott. Komolyan itt hagy ezek után?!
-John kérlek ne!-nyúltam utána.-Ne menj! Kérlek ne.
Fájdalmas arccal fordult vissza, mint aki két kő között őrlődik. A két kő Amy és én voltam.
-Mit tegyek?-csuklott el a hangja. Szorosan megöleltem, majd zöld szemeibe néztem.
-Először is csókolj meg még egyszer, a többit meg majd kitaláljuk.-vigyorodtam el, mire mosolyogva egy puszit nyomott a számra.
-Így megfelel?-mosolygott.
-Tökéletesen.-nevettem., mire magához szorított, és a fejem az erősen dobogó szívénél kötött ki.
Azt hiszem, ebben a pillanatban ugyan azt éreztük.
Talán itt kezdődik az új életem? Végre megtaláltam azt, aki igazán szeret?
Lassan, lágy mosollyal az arcunkon indultunk vissza a szűk folyosón, a szokott öltözőbe, ahova már együtt mentünk.
-Hol voltatok?-motyogta Edward. Johnnal egymásra néztünk, majd John válaszolt helyettem is.
-Sétáltunk a folyosón, beszélgettünk.-mondta átlagos hangnemben, majd kivett a kis hűtőből egy kólát, és leült Edward mellé a kanapéra, pont úgy, hogy én is odaférjek. Lehuppantam Johntól 3 centire, hogy éppen csak hozzáérjek.
-Rachel, megkeresnéd Amyt?-kérdezte Edward. Hogy miii?!
-Persze, miért?-mondtam remegő hangon.
-John telefonját elvitte, hogy felhívjon valakit, de azóta nem hozta vissza.-magyarázta, miközben éreztem, hogy a testem mellett John ökölbe szorítja a kezét, és az összes izma megfeszül.
-Ez most komoly?! Odaadtad neki a telefonom?!-ugrott fel John, majd megfogta a kezem.-Menjünk.-morogta.
Edward kerek szemekkel nézte az összefonódott kezünket, majd összeszűkült szemekkel nézett.
Ijedt szemekkel nézte Johnra, aki egy vállvonással nyugtázta, hogy nem baj, ha ő tudja.
-Okké.-motyogta Edward, majd nagyot sóhajtott, és elmosolyodott.
John meghúzta a karomat, hogy menni kéne, amire egy kisebb sikkantással reagáltam. Bocsánatkérően néztem rá, majd kisiklottam az ajtón.
John fél perccel később vigyorogva jött ki az öltözőből.
-Mit vigyorogsz?-csíptem meg az oldalát.
-Semmi, semmi...-motyogta, majd odahajolt a fülemhez.-Edward áldását adta ránk.-suttogta.
-Ilyen könnyen rájött?-vágtam aggodalmas fejet, mire megint elnevette magát.
-Tudod a csapatban mindig Edward volt az agy.-mosolygott.- Én pedig a szív. Aki egy kicsit meghülyül, ha olyat lát, ami kell neki.-bökött oldalba, visszaadva azt, amit az előbb én ajándékoztam neki.
Kézen fogva mentünk egészen a színpadig, és amikor megláttuk Amyt, John reflexszerűen elengedte a kezemet, és odaslattyogott a lányhoz.
-Szia Johnny baba!-visított, majd a nyakába ugrott, amit John fájdalmas fejjel tűrt.
-Amy, szeretnék megbeszélni veled valamit.-motyogta John, majd megfogta a lány kezét, és elhúzta a függöny mögé.
Eközben Taylor is ott ólálkodót körülöttem, úgyhogy úgy döntöttem, odamegyek hozzá dumálni, amíg John lerendezi Amyt.
-Mizu?-ültem le mellé az óriási fotelba, ami a hangosítónak volt odakészítve.
-Fáradt vagyok.-ásította, majd felém fordult.-Mondd, hogy nem jöttél össze Johnnal.
-Neeem.-hazudtam, majd elvigyorodtam.
-Ne már! Ez komoly?!-nézett mérgesen, amitől kirázott a hideg.
-De hidd már el, hogy nem!-nevettem, mire Taylor is felengedett, és viccelődni kezdett velem.
-Nem tudom, hogy mit eszik azon a műanyagon.-bökött a függöny felé, ami mögül Amy haja lógott ki.
-Szereti a Barbiekat.-nevettem, majd hátradőltem a székben.-Olyan keveset találkoztunk a hétvégén.
-Tudom, de mindketten dolgozunk. Egyszer úgyis kettéválunk, ha lesz családunk, nem?
-De az sem holnap lesz.-vigyorogtam. Most olyan humoros kedvemben voltam, mert tudtam, hogy John az enyém lesz.
-Ki tudja.-vette komolyra a szót, John felé pillantva.
-Tay, kérlek, verd már ki a fejedből oké?-mordultam rá, mire meglepetten pislogott. 
Ekkor a telefonja csörögni kezdett.
-Mennem kell, Saranak szüksége van rám.-motyogta.-Sok szerencsét, este találkozunk.-kacsintott, majd elviharzott.
Úgy döntöttem, hogy meglesem, mit beszélnek Johnék. Lassan odalépkedtem, majd vártam, hátha hallok valamit.
A körmömet rágcsáltam, mikor Amy ordítva rontott ki a függöny mögül.
-Rohadj meg! Ezt nem hiszem el!
-Amy kérlek, nyugodj meg!-csitított John, hogy ne nagyon figyeljenek a toporzékoló ciklonra.
Ekkor Amy szeme rajtam akadt meg, és óriási léptekkel indult el felém.
-Te k*rva! Te vetted el tőlem!-visította, majd a karmaival felém csapott, mire összehúztam magam, de nem történt semmi. Meglepetten néztem fel, mikor megláttam, hogy John előttem áll, és Amy csuklóját szorítja.
-Ha hozzáérsz, eltöröm azt a kis pénzéhes kezedet.-morogta olyan mély hangon, hogy én is meglepődtem. 
A levegő megdermedt az egész stáb között, és ijedten néztek minket, ahogyan veszekszünk.
Amy durcásan rántotta ki vékony karját John erős szorításából.
-Jössz még te az én utcámba Grimes! Ezt ne feledd!-sziszegte, majd felém fordult.-Remélem, hogy szenvedni fogsz egész életeden át, te büdös riba*c!- mondta szemrehányóan, majd kivonult a teremből...
-Ne foglalkozz vele-lépett hozzám  John, mikor még mindig sokkos állapotban voltam.
-Nehéz nem megtenni.-motyogtam, majd én is felé fordultam.
Egy édes csókot nyomott az ajkamra, majd magához szorított.
-Tudod, most érzem először, hogy szerelemes vagyok.-mondta elpirulva, majd csókolni kezdett, pont úgy, ahogy az első csókunk zajlott...