Sikerélmény!

Két hete lakunk Taylorral Dublinban. Nagyon szeretem, mert minden ember közvetlen és kedves velünk. A házban is mindenki megértő, hogy újak vagyunk itt, ezért mindig hoznak fel sütit. 
A lakásunk egészen szép, három hálószobás, amerikai-konyhás, sok ablakos kis kuckó. Nekem kifejezetten tetszik!
Az új helyhez új emberek is járnak, tehát ezáltal új lakótárs is. A lakótársunk, Lisa nagyon aranyos csaj. Komolyan. Van két macskája: Kate és Purr. 
Lisa Amerikából származik, Texasból. Ő is 18 évesen jött el otthonról, ahogy mi Tayjel. 
Elmesélte, hogy a szülei válni készültek, és a viták utáni stresszt mindig Lisán töltötték ki. Nagy farmjuk volt, ezért imádja az állatokat. De miután betöltötte a 18. életévét, otthagyta a tökéletes életét, és ideköltözött, a zöld szigetre, Írországba. Azt is elmondta, hogy az öccse, Jessie nem repült ki vele együtt a családi fészekből, de most pszichológushoz jár a szüleik válása utáni hiány okozta fájdalomtól. 
Ahogy ezt a történetet mesélte, megsajnálta őt, és arra gondoltam, hogy miért is jöttem el. Aztán rájöttem, nem tarthatom örökké mások kívánságait a szemem előtt, mert néha magamra is kéne gondolnom.

A mai nap elmegyek munkát keresni, mivel a spórolt pénzünk kezdett elfogyni, tehát valamit tenni kellett, méghozzá gyorsan.
-Rach, hova is mész?-kérdezte a félmeztelenül álló, tejet ivó Taylor, miközben a hűtőt támasztotta. Gondolom az tűnt fel neki, hogy eléggé esetlenül a magassarkú cipőmmel küzdök.
-Tudod, hogy keresnem kell valamilyen állást. Neked is kéne.-motyogtam, majd egy sunyi mosolyt ejtettem el.
Megfogtam a táskám, majd dobtam felé egy puszit.
-Sok szerencsét!-morogta, majd becsapta az ajtót.
Egy színház felé vettem az irányt, mert segédet kerestek. A munka magába foglalta a sztárok köröli rohangálást, és a kívánságaik teljesítését minden áron. 
Lassan, de magabiztosan sétáltam Dublin utcáin, majd egy jobb és egy balkanyar után megláttam a kis cetlimre írt színház nevét. Izgalom öntötte el a szívem, de továbbra is egyenletes léptekkel haladtam a bejárat felé.
A szívem a nyakamban dübörgött, mikor a kilincsre raktam a kezem, majd egy erős tolással már bent is álltam a hallban. Bámulatos volt belűről. Kerek szemekkel botorkáltam a pora felé, ahol az őr éppen tévét nézett, és kávét szürcsölgetett. Mikor meghallotta lépteimet, összevont szemöldökkel pillantott fel rám.
-Jó reggelt! Az állásinterjúra jöttem.-mondtam bájos hangon, majd elmosolyodtam. A mogorva öreg biccentett, majd felállt a székéből, és feltámaszkodott az asztalra.
-Menjen fel a lépcsőn, majd menjen balra, és ott a nagy ajtón be.-morogta.
-Köszönöm!-motyogtam, majd elindultam a megadott irány felé. Felbaktattam a márványlépcsőn, majd balra kanyarodtam a korallszínű falak között, és megláttam egy nagy faajtót. 
Hirtelen megtorpantam, majd nagy levegőt vettem, és ismét megindultam a nagy bejárat felé. Az ajtó előtt megigazítottam a loboncos vörös fürtjeimet, lesimítottam a szoknyámat, majd lenyomtam a kilincset.
A nagy ajtó iszonyatos nyikorgással kitárult, és a színpad fényekbe úszott. Talán próba van?
Egy kissé féltem, hogy túljelentkezés lesz, de rajtam kívül ketten voltak. Egy fura, szőke, ijesztő pasas, és egy szemüveges, fogszabályzós, amolyan titkárnőféle lány ült az első sorban.
Lassú léptekkel helyet foglaltam tőlük két széknyire, majd elhelyezkedtem. Izgultam, ez már biztos.
-Ezek szerint nem leszünk többen?-kérdezte hátulról egy női hang. Megrezzentem a furcsa hanglejtésre, majd hátrafordultam.
Egy szőke, elegáns, negyvenes nő billegett le kecsesen a lépcsőkön. Ő lenne a főnök? 
Felment a reflektorfényben úszó színpad közepére, majd beszélni kezdett.
-Üdvözlöm önöket, gondolom az állásinterjúra jöttek. A nevem Sara Kent, én leszek valamelyikőjük főnökasszonya. A munka magába foglal mindenféle segítséget nekem, és/vagy a színészeknek, vendégeknek. A havi fizetést euróban kapják meg. Az árakat a kiválasztott emberrel személyesen beszéljük meg.-mondta, majd hatásszünetet tartott.-Akkor kezdjünk is. Felmérem a megoldóképességüket, és egyenként 3 percet kapnak a bemutatkozásra.-mondta, majd rámutatott a szemüveges lányra.-Jöjjön, magával kezdjük. 
A csaj remegő lábakkal battyogott fel a lépcsőn, majd megállt a nő mellett. Ms. Kent közelebbről, szigorúan  megnézte, majd a kezébe nyomott egy listát és egy tollat. A lány elsápadt, majd a kezei is remegni kezdtek. Sara odatessékelte egy székhez, majd elültette.
A pasast is ugyanígy, őt is körbemérte, majd a férfi lazán lehuppant a székébe.
A tekintete újra derűs lett, majd rám mutatott. A szívem vágtázni kezdett. A testem reflexszerűen felállt, és elindult fel a színpadra, majd megállt a nő előtt. 
Valami kattant az agyamban, és úgy éreztem, kezet kell nyújtanom a nőnek udvariasságból. A nő meglepődve reagált, majd elmosolyodott.
-Hogy hívják?-monda jókedvűen.
-Rachel White vagyok.-mondtam megilletődne, mert fura volt, hogy tőlem megkérdezte a nevemet.
-Rachel, maga fel van véve. Hogy miért? A többiek nem vették komolyan az állást. Maga jól nevelt, és első látásra meg tud birkózni az általam kiadott feladatokkal. Holnap kezdhet is!-mondta csillogó szemekkel.-Reggel 8-kor várom itt!-megszólalni sem tudtam a meglepettségtől, és a boldogságtól. Beszarás, hogy nem tettem semmit, és megkaptam.
-Köszönöm!-lelkendeztem, mert csak ennyit tudtam tenni, majd kirohantam a teremből. Mérhetetlen boldogság öntötte el a szívemet amikor kirobbantam a fényes utcára.
Taylor számát kezdtem tárcsázni, hogy elújságoljam neki a nagy hírt, aminek valószínűleg ő is örülni fog.
-Igen?-szólt bele álmosan a telefonba.
-Taylor. Van egy rossz hírem...
-Nem sikerült? Nem baj, majd mást is kipróbálsz.-mondta valamivel élénkebben.
-Megkaptam!-visítottam a telefonba, majd ugrálni kezdtem az utcán. Nem nézhettek hülyének, á nem.
-Ez komoly?-nevetett velem együtt.
-Igen! ÁÁ Hihetetlen!-kacagtam.
-Akkor ezt muszáj lesz valahogy megünnepelnünk...-mondta, és éreztem a hangjában, hogy mosolyog...