Ez most komoly?!

Edward arcáról lehervadt az az édes mosoly.
-John barátnője, Amy, új ülőhelyet szeretne.-motyogta. Ezek szerint Edward nem szereti a csajt?
-Rendben megpróbálok intézkedni, de nem ígérhetek semmit.-mondtam kedvetlenül.
Johnnak van barátnője? Erről szerintem senki sem tud. Sem a sajtó, sem a rajongók.
Elindultam a jegyszedő hölgy felé, de valaki megfogta a vállam. Az egész testem beleremegett a nagy kéz erős szorításába. Igazán furcsa érzés volt, de valahol kellemes is.

Amy Childs

Lassan megfordultam és Johnnal, mag egy vörös ciklonnal találtam szemben magam. A haja festett vörös, vagy inkább piros volt. Plasztikázott száj, talán az arca is kicsit át volt dolgozva. Ha nem láttam volna a mellkasa mozgását, akkor megesküszöm rá, hogy egy bábu. Ő lenne Amy?
-Szióka.-sipította, majd hozzábújt Johnhoz, aki nyugodtan tűrte a nyilvános dörgölőzést.
-Hello.-mondtam elhaló hangon, majd felé nyújtottam a kezemet, mire ő furcsállóan bámulta a kedves gesztusomat.
Felemelte a kezét, és oldalról belecsapott. Oké, érzem, hogy a csaj közelségétől pusztulnak az agysejtjeim. Komolyan, még kezet fogni sem tud?!
Lassan visszahúztam a kezemet, majd elernyesztettem magam mellett.
John legszívesebben elsüllyedt volna az előbbiek láttán, úgyhogy belekezdem a mondókámba.
-Szóval Edward mondta, hogy szeretnél egy új ülőhelyet. Minden szálat megmozgatok, csak kevés esély van rá, hogy valaki cserél veled.-mondtam, miközben egy halvány mosollyal a saját kezemet gyűrögettem.
-Mi az, hogy nincs hely?!-nyávogta, majd John felé fordult.-Szerezz nekem új helyet!-visította, majd alig láthatóan toporzékolni kezdett. John ijedten kereste a tekintetemet, majd kérlelően bökött a pénztár felé, hogy intézkedjek. A kezembe csúsztatta a jegyet majd visszafordult Amyhez.
-Rachel megpróbálja neked elintézni, de semmit nem ígérhetek cicám.-morogta.
Sietős léptekkel mentem a pulthoz, majd bekopogtam az ablakon. A bent ülő hölgy felhúzta a redőnyt, majd fentebb tolta a szemüvegét, hogy jobban lásson.
-Mit szeretne?-morogta az idős nő.
-Mennyi ülőhely van még szabadon?-kérdeztem halkan.
-Három van az utolsó sorban. Melyiket szeretné?
Ránéztem a jegyre, ami a színház páholyába szólt. Ennél jobb helyet el sem tudtam volna képzelni. Nem tudom hova akar ülni, de én szívesen cserélnék vele.
-Akkor köszönöm, semelyiket, mert cserére lettem volna vevő, de úgy látom nincs közelebbi.-böktem a papír felé. A hölgy bólintott, majd lehúzta a redőnyt.
Reménytelenül battyogtam vissza Johnhoz és a pink felhőhöz.
-Sajnálom, de nincs ennél jobb hely.-motyogtam.
-Hogy hogy nincs?! Erre a tetves koncertre mégis hány jegyet adtak el?-nyávogta idegesen, majd John pólójába karmolt. John felszisszent, majd megpróbál elhúzódni, de Amy továbbra is a pólóját húzta.
-A színház férőhelye 625 fő. Ebből 3 szabad van az utolsó sorban.-hadartam, miközben a csajt bámultam rendületlenül. Ha a tekintetemmel ölni tudtam volna, az a liba rég halott lenne.
-Nem érdekel! Új helyet!-visította. Páran az előtérből felénk néztek, de Amy továbbra is dühöngött.-Hogy lehet itt egy ilyen semmirekellő fruska?!
-Amy állj le!-morogta John alig hallhatóan.
-Ne haragudj én mindent...
-Teszek azért, hogy kirúgjanak!-toporzékolt.
-Amy, hagyd abba!-mondta John, miközben kitépte magát a karmok szorításából.-Figyelj, Rachel mindent megpróbált, de nem tud semmit, tenni, ez nem az ő hibája.
-Te meg ne védd! Ahelyett, hogy nekem találnál egy normális helyet!-sziszegte, majd megfogta John haját. Itt már én sem hagyhattam, hogy ez a kis ribanc terrorizálja Johnt.
-Ide figyelj! Szerintem egyáltalán nem kéne kiakadnod egy páholyba szóló jegyen. Azok a legjobb helyek.-mondtam higgadtan. Nem akartam csajbunyót az 1. munkanapomon.
Láttam, ahogy Amy porcelánarca először sárgába, majd lilába és végül vörösbe megy át. Komolyan azt vártam, hogy a fejéből kirobbannak a szilikondarabok, és beterítik a színházat. 
John kerek szemekkel nézte a lány reakcióját, majd megfogta a vállát.
-Amy, minden rendben?-kérdezte kiskutya szemekkel. Nem tudom mit eszik rajta. 
Amy lesöpörte a válláról John kezét, majd besietett a női mosdóba. Ennyire kikészült volna? 
John és én felvont szemöldökkel figyeltük a csaj elviharzását.
-Utánamenjek?-kérdeztem aggodalmasan.
-Nem kell, csak színészkedik.-mondta egykedvűen, majd átkarolta a vállam, és húzni kezdett a színházterem felé. 
-Van még dolgunk, ugye?-kérdezte mosolyogva.
-Hát még meg kéne csinálni a fényeket, de ehhez ti is kelletek.-hadartam. Még nem szoktam meg, hogy egy sztárral lófrálok a színházban.
Edward vigyorogva állt az ajtóban, karba tett kézzel várt minket.
-Sziasztok!-mondta kacéran, majd megcsípte John oldalát, aki összeroskadt a nevetéstől. 
-Áh, szóval csikis vagy!-nevettem, majd ismét megcsíptem.
Valaki megbökte a vállam. Nevetve megpördültem, majd egy ideges tekintettel találtam szemben magamat. Sara nézett rám fenyegetően.
-Rachel, a dolgodra!-sziszegte alig hallhatóan, majd az ikrek felé fordult.-Fiúk! Jaj, annyira örülök nektek!