A kezdet. 1. fejezet.

Hogy ki vagyok? Egy olyan lány, aki nem igazán feltűnő, sőt, inkább normális. Olyan mint a többi ember. A hajam színe változó, vagy szőke vagy vörös, de mostanában az utóbbit használom. A szemem zöld, és az arcom szeplőkkel telt. Nyurga, ám törékeny testalkatom ellenére a belső világom lázad, de ez kívülről nem látszik. A nevem Rachel White. Egy poros kisvárosban, Backfordban születtem, Liverpool mellett. A gimis éveim nem voltak valami fényesek. Mindig szürke kisegérként voltam ismert, akit csak mindig megvéd valaki, ha bántják. Ezért barátkoztam főként fiúkkal. Ők sosem csajként tekintettek rám, inkább, mint haver. Lányokkal nemigen barátkoztam, ezért nem voltam az esetek nagy részében plasztik, de sohasem szerettem volna az lenni. Mármint oké, hogy vonzottak a szép ruhák, cipők, táskák, de nálam az ilyen egyet jelentett azzal, hogy négy csaj, aki minden más lányt utál vagy piszkál. 

Egészen egyszerűen, az életem unalmasnak, és kilátástalannak tűnt egy ilyen városban. Kevesen törtek ki az itteni szürke hétköznapok emberei közül.

Tehát úgy döntöttem, gyökeresen megváltoztatom az életem, és magam mögött hagyom ezt a porfészket...

-Tay, néztél már valamilyen helyet, ahol lakhatnánk?-kérdeztem, miközben egy nagy bőröndöt vonszoltam magam után. 

-Kicsim, ezt komolyan mondod, hogy nem találtatok még lakást?!-nyarvogta aggodalmasan anyu.- Így akartok elmenni egy ilyen nagy városba?

-Csak Dublinba megyünk Val néni, tessék megnyugodni! Amúgy is találtam egy lakást, ahol hárman lakhatnánk.-morogta Taylor.

-Hol?-kérdeztük egyszerre.

-A centrumban. Egész jó kis hely, négyszobás, amerikai-konyhás, berendezett lakás. Több park is vannak a közelben, és közel van a jó bu...-mondta jókedvűen, ám nem tudta befejezni, mert észlelte a szúrós tekintetemet, hogy a bulizós részt ne folytassa, mert a végén itthon maradunk mind a ketten. Bulizni mind a ketten imádtunk.

Ja, még nem mondtam el, hogy ki is az a Taylor. Magas, barna, jóképű srác. Nem, nem a pasim. Ő a földkerekség legjobb fiúbarátja, ami nálam már bebizonyította, hogy fiú és lány között igenis lehet barátság. Taylor volt, aki mindig megvédett mindenkitől  és ha kellett, verekedett is értem. Ha kell ő az akinek a vállán sírhatok, elmondhatom gondjaim. Bulizásban partner, ha kell kamupasi, és általában ő a pozitívabb a mi kis csapatunkban. A nevettetés mestere, sokoldalú színész, és benne bízok a legjobban. Ő az én legjobb barátom!

-Hát, akkor majd hívlak, ha ott vagyunk.-mondtam kicsit szorongva, majd megöleltem anyát.

-Vigyázz magadra.-suttogta a fülebe, majd egy puszit adott az arcomra. Hiányozni fog, de az életem sokkal jobb és értelmesebb lesz, mintha itt maradnék Backfordban.

-Rach! Vigyázz Taylorra!-mondta apa vigyorogva, majd erős kezeivel magához húzott és megölelt. Az öcsém csak a lábamat ölelte, és nem akart ereszteni.

-Kyle, mennem kell, de ha odaértem, beszélünk majd, ezt megígérhetem. Majd karácsonykor jövök, és hozok ajándékot jó?-mosolyogtam, miközben a fejére egy puszit nyomtam, majd intettem Taylornak, hogy mehetünk.

Lassan indultunk a reptér bejárata felé, majd az ajtóban megfordultam, és egy utolsó intettem a családomnak, mielőtt elrepülnénk Dublinba. Nem tudom, Tay hogyan viseli el, hogy a szülei távol lesznek tőle, de én elég ramatyul voltam. Hirtelen megtorpantam az érzelmeimmel küszködve.

-Vissza akarsz menni?-fogta meg a kezem, majd elmosolyodott.-Nem muszáj velem jönnöd, ha rosszul érzed magad.

-Nem, jól vagyok, csak... menjünk.-mondtam szipogva, majd újra megindultam.

-Okké...-morogta, majd diadalittasan battyogott utánam. Valahol mégis számított arra, hogy nem hagyom egyedül itt a cél előtt.

                                                                 *********

-Ez?-mondtam miközben a jegyemet bogarásztam.

-Ez az!-mondta mosolyogva, majd megfogta a táskám, és felrakta a helyére.

Hálás mosoly ült ki az arcomra, hogy nem kell küzdenem a 'nagy fehér dobozzal', majd leültem a helyemre. Kényelmes volt, pont az ablak mellett. Hosszan bambultam kifelé a miniatűr nyílászárón, mikor Taylor megkocogtatta a vállam.

-Rach, gondolkoztál már azon, hogy mihez kezdünk, miután leszálltunk a gépről?-motyogta maga elé meredve.

-Hát, ha nem zuhanunk le, és nincsenek terroristák a gépen, akkor hazamegyünk, és kipakolunk. Ennyit terveztem mára, ha nem baj.-mondtam, miközben az arcát fürkésztem. Próbáltam leolvasni róla, hogy mire gondol, de nem jártam sikerrel.

-Nem a mai napra gondoltam, hanem az életünkre. Mi lesz velünk ezután?-kérdezte, miközben már a szemembe nézett.

-Majd történik valami nem?-mondtam nevetve, de ő nem találta jó poénnak, ezért folytattam.-Talán munkát keresünk, majd sikeresebb emberek leszünk, mint az átlag. Én ezt terveztem.

-Én is valami ilyesmire gondoltam.-mondta vigyorogva. Ezt a Taylort már napok óta nem láttam, de valószínűleg azért, mert ő is ideges volt a költözés miatt.

Ekkor egy stewardess jelent meg Tay mellett, aki összerezzent, amikor a csaj megszólalt.

-Jó napot! Üdvözlöm önöket a fedélzeten! Hozhatok valamit?-hadarta, majd széles mosollyal várta, amíg felfogjuk, hogy mit is mondott az előbb.

-Köszönjük, nem kérünk semmit.-morogta Taylor, mire a lánynak az arcáról lefagyott a mosoly.

-Rendben.-motyogta idegesen, majd elsietett. Kerek szemekkel néztem, ahogyan felkapja a vizet, hogy nem rendelünk semmit.

Az út eléggé lassan telt, majd amikor bejelentették, hogy kapcsoljuk be az öveket, a pulzusom nekilódult, és a tenyerem izzadni kezdett az izgalomtól. Végigfutott bennem, hogy új cél után kell majd néznem, mert az eddigi épp beteljesülni látszik.

Ekkor eszembe jutott, hogy nem is tudom, hogy hova költözöm, tehát úgy döntöttem, hogy megtudakolom Taylortól.

-Tay, mit is mondtál, hol fogunk lakni?-kérdeztem összevont szemöldökkel.

-Titok.-mondta, miközben sunyi vigyor terült el az arcán. 

-Jól van!-mondta fenyegetőzve, miközben a szemöldökömet felvontam.

Ekkor a gép hatalmasat huppant, és tudtam, ez már Dublin!