Mosolyszünet...

Reggel kicsavarodva, keresztben ébredtem az ágyamban. Kissé fájt a hátam a szokatlan póztól. A telefonomért nyúltam, majd megnyomtam rajta egy gombot, mire a képernyő felvillant, és megmutatta az időt.
Reggel 7:20. Te jó ég! Elaludtam!
Kipattantam az ágyból, és szó szerinte feltéptem a szekrényem ajtaját. A ruhákat magam mögé hajítottam, és kivettem közülük egy szexi kis egybe ruhát, és berohantam a mosdóba.
Lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem, és már rohantam is a munkába.
A gyaloglás gyorsabban tűnt, minthogy taxit hívjak. Most kivételesen lapos sarkúban mentem, mert iszonyatos késésben voltam, és még banánt is kellett szereznem.
Az irányt a színház melletti közért felé vettem, és berobbantam a kicsiny üzletbe.
-Jó reggelt! Merre találom a gyümölcsöket?-hadartam. A nő unott fejjel a hátsó rész felé mutatott. Elsuhantam az italok mellett, majd a zöldségespulthoz rohantam. Elkaptam egy zacskót és egy csomag banánt, és visszasiettem a kasszához.
-Ennyi lesz?-nézett flegmán a kezemben lévő banánokra.
-Igen.-motyogtam, majd a kezébe nyomtam két fontot és rohantam át a szomszédba dolgozni.
Épphogy beértem nyolc órára. Sara már karba tett kézzel várt.
-Rachel, késtél.-morogta.
-Tudom, és ne haragudj! Ez volt az utolsó, esküszöm.-lihegtem. Legyintett, majd otthagyott. Hurrá, egy újabb rossz pont.
Bementem a nagy terembe, majd leültem és vártam. Az ikrek még nem voltak ott nyolckor  de nekem ott kellett lennem. De miért?!
Ideges és álmos is voltam. A mai napom nem indult jól, főleg a reggeli felkelés nem volt az.
A tegnapi napra visszagondolva azonban elöntött a melegség és a jókedv. Teljesen belezúgtam, pedig nagyon nem kellett volna. Neki dolgozol Rachel, az Istenit! Komolyan, csak az én szívem lehet ilyen hülye, hogy olyat akar, amit sosem kaphat meg.
Az önsanyargatással nem érek el semmit. A szerelem érzését pedig nem tudom irányítani. 
Ja és most jut eszembe, hogy egy Barbie baba a barátnője, akivel versenybe sem szállhatok. Amy szép velem ellentétben. Magas és tökéletes, pont mint John. 
A helyzetem most nem valami fényes, mert halvány lila gőzöm sincs, hogy mit kéne tennem ilyenkor. Taylornak nem mondhatom el, mert ő másképpen fogná fel. Lisának sem, mégpedig azért, mert ő nem tragédiaként fogná fel. Mondjuk annyira nem tragikus...
-Reggelt.-kocogtatta meg a vállamat Edward. 
-Neked is.-motyogtam.-Hogy aludtatok?
-Én jól.-leült mellém, majd folytatta-John meg csodásan, legalábbis Amyvel jól ellehettek az éjjel.-morogta. A gondolattól is kirázott a hideg.
Kínos csend honolt köztem és Edward között. Csak ültünk egymás mellett, és valószínűleg ugyan azon járt az agyunk.
-Mehetünk?-állt fel Edward komoran.
-Persze. Vigyem a banánt?
-Hoztál banánt?-vigyorodott el.
-John kérte.-vontam meg a vállamat, majd felálltam, és odaléptem mellé. Bólintott, majd elindult az öltözők irányába. Lassan mentünk, a lépteink halkan puffantak  a fenyőszínű fapadlón. Egy kicsit hűvös volt a hangulatunk, de kellemesen nyugodt is.
Benyitottunk a tegnapi helyre, és mindkettőnk meglepődésére John és Amy bent veszekedtek. 
-Amy nyugodj le!-kiáltotta John.
-Miért nem akarsz lefeküdni velem te rohadék?!-visította elmosódott sminkkel és könnyes szemekkel.-Szeretőd van te szemét!
-Ez nem igaz! Miért vádolsz mindig?!
-Mert igaz! Láttam!
-Hányszor mondjam még, hogy Kaat az unokatestvérünk?-ordította John.
-Általában nem szoktuk romantikusan ölelgetni az unokahúgunkat! Azt hited, hogy titokban tarthatod?!-sziszegte, majd John felé hajított egy hajlakkot, ami a falnak ütközött, és hangosan pottyant le a földre.
-Amy elég!-szólt közbe Edward.-Nem érted, hogy nem csal meg?! 
-Te ne szólj bele taknyos! Nincs ehhez semmi közöd!-morogta Amy.
-De igenis van! Ő a testvérem Amy! A másik felem, aki nélkül senki sem vagyok! És ha egy rossz szót mersz róla szólni, akkor repülsz, mint annak a rendje!-ordította John. Amy elhalhatott, és nagyot sóhajtott. Tudta, hogy nem győzhet.
-Jajj macikám.-mondta hangnemet váltva, és széttárta barna karmait.-Szeretlek, és nem akarok neked fájdalmat okozni. Nem tudtam, hogy Kaat az unokahúgod. Ne haragudj édesem!-cincogta, majd elindult John felé, akinek az arca gondterhelté vált. Látni lehetett rajta, hogy nem akarja a lányt a karjába vonni, és nem akarta őt szeretni. Szó szerinti utálat csengett le róla. Ezt mind a négyen érzékeltük.
-Szeretsz?-kérdezte Angry Barbie, majd belenyomta az arcát John pólójába. Mit nem adtam volna ezért, hogy én nyomjam bele az arcom...
-Persze.-morogta kedvetlenül. 
Egyszer, egy nagyon bölcs embertől hallottam egy nagyon fontos, és igaz mondást: 

Ha valakit nem imádsz igazán, teljes szívedből, akkor nem tudod neki úgy mondani a legfontosabb szót, hogy ő is érezze: SZERETLEK.

Tehát John ennek a legjobb példája. Ha igazán szeretné Amyt, akkor mondta volna neki. 
Ezt a lány is tudta, mert különben nem kérdezte volna meg. Annyira nem hülye, amennyire mutatja magát. Vagy de?
-Rachel?-bökött meg John.
-Igen?-kaptam fel a fejemet a saját nevem hallatán, majd arra jöttem rá, hogy amíg gondolkoztam  addig Amy elpárolgott társaságunkból. Végre.
-Minden rendben?-kérdezte boci szemekkel, majd közelebb lépett. Olyan közel, hogy éreztem a bódító parfümillatot. 
-Persze.-motyogtam, miközben összeráncoltam a homlokomat, hogy ne tűnjön fel neki, hogy a tökéletes arcát bámulom.
-Olyan gondterheltnek tűnsz.-mosolygott. Erre e mosolyra olyannyira összehúztam a szemöldökömet, hogy csaknem eltűnt. Felmerült bennem valami, és zavarta a gondolataimat. Nem kérdezhetném meg tőle csak úgy. Elernyesztettem az arcizmaimat.
-Mi volt ez közötted, és Amy között?-húztam össze megint a szemöldököm.
-Mindennapos veszekedés. Azt hiszi, hogy megcsalom, és hogy ezért nem fekszem le vele. Pedig ez csak azért van, mert nem akarom elhamarkodni.-morogta. Erre elvigyorodtam.
-Bocs, hogy turkálok a magánéletedben, csak próbálom megfejteni, hogy miért vagy vele.-motyogtam. Kibújt a szög a zsákból. John arcán elsimultak a ráncok, és kérdően nézett rám. 
-Nyugodtan, mindenki ezt teszi.-mondta szemrehányóan, majd kiment az öltözőből. Gratulálok Rachel, ezt elbasztad...