When i see your face

Amikor közelebb értek, láttam, hogy ikrek, és a nagy csattogás az óriási bőröndök kerekének hangja volt, amit felrángattak a lépcsőn. Amikor két lépésnyire voltak tőlem, rájöttem, ők azok akiket vártam, mert már korábban láttam őket Lisa szobájának falán. Ők a Jedward...
-Szia! Arrébb mennél, hogy bemehessünk az ajtón?-kérdezte ez egyik tojás. Nyeltem egy nagyot, majd bátran beszélni kezdtem.
-Üdvözöllek titeket a Dublin Nemzeti Színházban! Rachel vagyok, aki az elkövetkezendő órákban, vagy napokban segíteni fog teendőitekben.

-Köszönjük, de az utóbbi szolgáltatást nem vennénk igénybe, mert helyiek vagyunk.-mondta a sapkás. Éreztem, ahogyan leég a pofámról a bőr. Ezt azért tudnom kellett volna nem?! A baseball satyis srác bevonult az öltözőbe, majd becsapta sz ajtót. Ennyit az állásomról...
-Szia, Edward vagyok. Bocs a bátyámért, csak kicsit durcás mert reggel volt egy kis incidensünk. Egyébként őt Johnnak hívják, ha valamit mondani akarsz neki.-nyújtotta kezét vigyorogva.
-Örvendek! Rachel vagyok.-motyogtam bágyadt mosollyal. Zavart, hogy rám csapta az ajtót, de mit is várok egy elkényeztetett sztártól?
-Gyere, van egy kis megbeszélnivalónk.-fogta meg a kezemet, majd behúzott abba az öltözőbe, aminek az ajtaja majdnem az orromat csapta.
John bent ült a kanapén, és a telefonját nyomkodta. Látszólag leszarta, hogy bejöttünk.
-John, kell valami?-kérdezte Edward, miközben a kabátját vette fel.
-Sushi.-morogta, de nem nézett az öccsére. Ez tényleg ilyen....?!
-Az van!-nyekkentem fel, de kár volt, mert John rögtön összehúzott szemöldökkel kémlelte az elpirult arcom.-Az előbb küldtek el a listátokkal, és mindent beszereztem.-mondtam higgadtabban, még mindig farkasszemet nézve a szőke fürtökkel.
-Oké... Legalább nem valami olcsó szar?-kérdezte, miközben kihúzta magát, és nem vette le a szemét rólam. Én vagyok a paripavesszője, vagy mi van? Ez most már teljesen feldühített, bárki is ez a nyápic, elkényeztetett nyomorék, de én megvédem magam.
-Figyelj, jobb lenne, ha befejeznéd a baszogatást, jó? Mert nem bírom azokat,  akik fölényben érzik magukat azért, hogy van pénzük!-fakadtam ki. Mindketten kerek szemekkel néztek rám, majd John felállt, és odalépett hozzám. Csak egy, másfél fejjel volt magasabb...
Elvigyorodott, majd megborzolta a hajamat. Skizofrén? Szuper...
-Csak tudni akartam, hogy mennyire vagy velünk elnéző.-morogta, miközben mosolygott. Látta az arckifejezésemen, hogy legszívesebben most megtépném a túráztatás miatt, de ezt megpróbáltam visszafojtani.
-Mi ez? Próbáljuk ki az asszisztenst, hogy meddig bírja cérnával?-motyogtam, miközben a zöld szemeit bámultam.
-Olyasmi.-nevetett.
-Akkor kértek sushit? kérdeztem, miközben hátráltam egy lépést, hogy John ne legyen benne az aurámban.
-Ha nem szar...-vigyorgott Edward. Összeszűkült szemekkel néztem rá, mire felemelte minkét kezét, mintha megadná magát. Elvigyorodtam, majd megpördültem, és kivágtattam az ajtón. Eszembe jutott, hogy fel kéne hívnom Lisát, és elmondani neki, hogy a kedvenc sztárjaival dolgozom együtt. Szerintem kicsit bekattant volna. De ez hamar elszállt, mert a raktár előtt álltam, és bámultam a nagy vasajtót. 
Bementem a raktárba, majd kinyitottam a hűtőt, és kivettem a nyers halat. Kicsit undorodtam tőle, de tetszett az állaga. Még sohasem ettem ilyet, de nem is terveztem ilyet a közeljövőben.
Be akartam csukni a hűtőajtót, de egy tejes doboz a lábamra esett. Áu...
Valaki kedves hangon kuncogni kezdett mögöttem. Megpördültem, és John zöld szemeivel találtam szemben magamat. Elvarázsolt, megbabonázott...
Az a színskála, ami az íriszében kavargott, olyan zöld volt, amilyet még sosem láttam. A jáde- és a fűzöld között volt, de mégis világos. Csodálatos látvány volt.
Amíg ez a gondolatmenet végigfutott az agyamon, mozdulatlanul bámultam a szemeit.
-Mi az?-kérdezte mosolyogva. Elég közvetlen volt velem az ajtós eset óta. Kedves volt, és jóképű.
-Semmi.-nyögtem ki, majd mosolyogva beletúrtam vörös fürtjeimbe. Ezt a mozdulatot elég nagy figyelemmel kísérte. 
Hirtelen az agyam megálljt parancsolt a szemezésben, és lenéztem a sushira.
-Ezt le kell vinnem.-motyogtam, miközben magam elé meredtem.
-Rendben, visszakísérlek.-mondta miközben zavartan hátralépett. Kinyitotta nekem az ajtót. Megilletődve libbentem ki az ajtón, és a lépcső felé vettem az irányt, Johnnal a nyomomban.
Sietős léptekkel nyomultam a szűk folyosón az emberek között, majd bevágódtam az öltözőbe.
Edward meglepetten bámult rám, majd Johnra, aki ugyanolyan robajjal érkezett meg mögém. A kezemben az olvadt, csöpögő sushival lehuppantam a kanapéra, mintha az enyém lenne, majd ijedten ugrottam talpra, és átadtam Edwarnek. Teljesen kiment a fejemből, hogy a színpad mögött kéne igazgatnom az emberek munkálatait és Saranak segíteni.
-Bocsánat, de mennem kell!-hörögtam, majd kirohantam az ajtón. Elképzeltem, ahogyan egymásra néznek, és elkezdenek röhögni, hogy milyen szétszórt vagyok.
Feltipegtem a színpadra, az idegességtől füstölgő Sara mellé. Az szép, ha 1. nap ugrik az állásom nem? 
-Hol az Istenben voltál?!-mondta higgadtan, miközben a szemeivel a falnak szorított.
-Azt mondtad, hogy szolgáljam ki őket, ezért vittem nekik kaját...-motyogtam.
-Rendben!-mondta édes hangon, majd kitárta a karjait, és elindult jobbra. Megfordultam, és egy magas, tüsi hajú pasit ölelgetett. Puszilgatta, majd megint megölelte.
Megfogta a kezét, és odarángatta hozzám.
-Rachel, ő a fiam, Tom.-mondta mézes-mázos hangon. 
Hát a srác nem volt valami világszépe, inkább matematikus, fizikus fejet vágott, mint aki unja azoknak az embereknek a közelségét, akik nem értenek ahhoz, amit ő szeret.
-Üdv.-motyogtam a szimpátia hiányában. Szerintem ő is így érzett.
-Vele fogsz dolgozni, mert ő a hangosítónk. De minden máshoz értesz, ugye kicsim?-kérdezte a büszke anya, amire a fiú buzgón bólogatni kezdett. A nőkhöz nem hinném, hogy ért...
-Rendben.-morogtam.
Ekkor valaki megkocogtatta a vállamat. Megfordultam, és Edward állt mögöttem.
-Szia, csak segítségedet szeretném kérni.-mondta mosolyogva. Nem is tudja, hogy milyen hálás vagyok, hogy megmentett. 
-Mondd mi kéne.-mosolyogtam...