Furcsa lépés és arcra esés?

Hirtelen bűnösnek éreztem magam a Petettel való beszélgetés miatt. Nem tettem semmi, nem is mondtam el neki olyat amit nem kellett volna, szóval nem értem magam. Mindig is lelkizős voltam és a legapróbb dolgokból képes voltam egy elefántnyi problémát kreálni.
Tulajdonképpen attól féltem, hogy John fülébe jut, de ez csak egy ártatlan telefonbeszélgetés volt. Semmi több.
Az viszont eléggé felzaklatott, hogy Peter valamiért nagyon megkedvelt, vagy tudom is én. Az tuti, hogy nem engedem, hogy eljöjjön a családommal. Csak bezavarna a kapcsolatokba  és összekuszálna mindent. Mindig kavarós volt, és ki tudja, hogy most mit tervelt ki azzal a nagyon helyes fejével.
Helyes volt meg minden, de sosem volt esélyem nála, és az az érzés zavart és megbódított. Fura volt, ahogyan felkapta a vizet, majd kedvesen folytatta. Vajon mit akarhat?
-Szia.-ölelt át hátulról John.
 A parfüm, amit Edwarddel használtak, tegnap óta méregként hatol be a szervezetembe az orromon keresztül. Az agyamat olyan szinten elcsavarja, hogy mély és visszavonhatatlan szerelmet érezzek iránta. Komolyan,  ez így van!
-Kicsit gondterheltnek tűnsz.-morogta, majd elém állt.-Baj van?
-Nincs semmi, csak kicsit fáradt vagyok.-füllentettem, majd belefúrtam az arcomat a mellkasába.
-Egyébként hallottad, hogy valaki gitározott?-kérdezte, miközben a pólóján keresztül lélegeztem.
Hirtelen megállta az ütő bennem, és elborzadtam, hogy rájött.
Eltoltam magamtól, és a szemébe néztem.
-Láttál valamit?-hadartam.
-Nem.-nézett rám kérdően, majd összevonta a szemöldökét.- Te?
Ezen a válaszon kicsit haboztam, mert nem tudtam, hogy mit kéne neki mondanom. Egyszer úgyis rájön nem? DE lehet, hogy még túl korai?
Hát ebből az ügyből is elefánt lett...
-Ö... Igen?-suttogtam.
-És? Elmondanád, hogy ki az, vagy hozzam a szerszámkészletet?-vigyorgott, de ez lefagyott az arcáról, mert látta rajtam: halálsápadt lettem.
-Én voltam...-hadartam, majd a reakcióját vártam.
Semmi. Az ég világon semmi. Rezzenéstelen arccal bámulta, hogy kiböktem neki két szót, amit talán még fel sem fogott, vagy nem különösebben érdekelte.
-Aha. Szóval te.-nevetett.
Elérte, hogy hirtelen felhúzzon, úgyhogy magabiztos léptekkel elrohantam a gitárért. John csak állt, és várta, hogy mi sül ki belőle.
Felkaptam a fekete hangszert és visszatrappoltam a tökéletes szobromhoz.
-Tessék. Itt vagyok, itt a gitár, és ha hallani akarod, akkor ülj le!-utasítottam, mire egész engedelmesen reagált, és lehuppant a földre. Úgy várta, mint kisgyerek a mesét.
-Kezdhetem?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mire csak bólintott egyet.
Becsuktam a szemem, és remegő kézzel elkezdtem játszani, amit 30 perccel ezelőtt...
Lassanként dúdolni kezdtem hozzá, majd éneklés lett belőle. Nem kell szégyenlősködnöm a leendő pasim előtt ugye?
-Rachel.-szakította félbe a nyugodt zenélést.-Ezt hol tanultad?-kérdezte.
Lassan kinyitottam a szemem, majd John csodálkozó arcát láttam magam előtt. Zöld szemei az arcomat fürkészték, és válaszra vártak.
-Mármint mit?-döntöttem oldalra a fejemet, és kérdően néztem rá. Hiszen ő mindkettőt jobban tudja mint én.
-Az éneklés. Olyan mélyről jövő. Mármint te nem úgy énekelsz mint mások, hanem valahogy...-nem találta a szavakat, és tőlem várta a folytatást.
-Másképp. Tudom, ezzel koptattak le mindenhonnan. A hangom egy idő után idegesítő, de legalább tiszta.
-Jó vokálos lenél.-bámulta maga elé.
-Hogy mi? Én nálatok. Igen, ha hülyét akarnék csinálni magamból.-morogtam, majd letettem a gitárt és felálltam.
-Ezzel nem megbántani akartalak. Ne haragudj.-pattant fel, és fogta meg a vállam.
Igazából nem bántott meg, és nem zavart, amit mondott, sőt még rosszul sem esett. 
Csörögni kezdett a telefonja. Szokásos, igazi ízléses csengőhangja volt.
-Bocsi, ezt fel kell vennem.-morogta, majd elvonult...

                                                                   ********

Csendben ültem Edwarddel a szűk öltözőben, ahol a fiúk az utolsó fellépésre készülődtek. Johnt persze nem láttam azóta, mióta elvonult telefonálni.
-Mikor láttad utoljára?-kérdezte Edward, miközben a körmét piszkálta. Ránéztem az órára, ami a falon lassú tempóban, idegesítően kattogott.
-Körülbelül háromkor. Miért?-kérdeztem.
-Idegesít, hogy nem veszi fel a telefont.-mondta, miközben már a szemembe nézett.
Edward ugyan olyan volt mint John, mégis más. Az arcuk egyezett, mégis eltért. Csak a szemük volt egyforma.
-Majd előkerül. Tud magára vigyázni nem?-motyogtam semmitmondóan, de nem hallotta meg.
Ekkor John nagy robajjal bevágta az ajtót, és dühösen fújatott. Edward hirtelen felpattant, és John elé állt.
-Mi baj bátyó?-nézett a szemébe.
-Semmi.-hörögte, és eltolta maga elől. Mi van Johnnal? 
Edward még mindig John nyomában sertepertélt, és a dühöngő testvérét figyelte, hátha megtudja a baj forrását.
Ekkor ismét kinyílt az ajtó, és Amy libbent be rajta. Várjunk csak! AMY?!
Edward és én kerek szemekkel figyeltük, ahogy belép az ajtón.
-John, beszélhetnénk?-nyávogta, majd lenézően ránk pillantott.-Kettesben.
John idegesen bólintott, és intett, hogy menjünk ki.
Összevont szemöldökkel néztem Johnra, akivel nem rég még egymás száján csüngtünk, most pedig az ördöggel paktál?
-Rachel légyszíves menj.-morogta. Amy közelebb lépett Johnhoz, de még mindig messze állt tőle.
Megadtam magam. Mit tehetnék? Amy és John egy szobában.
Lassan álltam fel, és kisétáltam az ajtón. Mielőtt kilépettem volna, Johnra néztem, aki Amyt bámulta, és tökéletes arca sötétségbe borult.
Edward kint állt, és arca furcsa formát vett fel. Dühös volt. 
-Menjünk.-nézett rám izzó szemekkel, és elindult a színpad felé.
Gyors és nagy lépteit nehéz volt követni, de utolértem. 
-Edward, minden rendben?-kérdeztem kerek szemekkel, és megfogtam a vállát. Lendületben volt, ezért majdnem elrántott, de sikerült megállnom a lábamon.
-Nem kellett volna belefolynod ebbe az egészbe!-mondta hangosan. Meglepődtem a hangerőn.-Nem tudod, hogy mibe keveredtél!
-Edward, nyugalom!-válaszoltam halkabban.
-Nem Rachel! Szólnom kellett volna, mielőtt belehabarodsz!
-Ez meg mit jelentsen?-néztem kerek szemekkel, és a szívemben kezdett elhatalmasodni a félelem...