I want your love.

Az ajka végre, végre az enyémre ereszkedett
olyan emésztő vággyal, amitől a lélegzetem elállt. Úgy csókolt meg, mintha egy elveszett rész lennék őbelőle, amit végre most visszakap.
Mintha csak mi ketten léteztünk volna az egész világon. Az ajka szorosan tapadt az enyémhez, szinte égetett. Ujjai buzgón játszottak a fürtjeimmel, miközben a haját markolásztam. Ez a csók pont olyan volt, mint ő maga: Tökéletes.
Lassan engedtük el egymást, majd John az arcomat fürkészte.
-Ne haragudj. Nem kellett volna megcsókolnom téged.-morogta, majd összevonta a szemöldökét, és aggodalmasan folytatta.-Sajnálom.
-Mit? Azt, hogy élveztük?-mosolyodtam el. Nem válaszolt, csak idegesen dobolt a lábával, ügyet sem vetve rám.
-Mennem kell.-motyogta, azzal elviharzott. Komolyan itt hagy ezek után?!
-John kérlek ne!-nyúltam utána.-Ne menj! Kérlek ne.
Fájdalmas arccal fordult vissza, mint aki két kő között őrlődik. A két kő Amy és én voltam.
-Mit tegyek?-csuklott el a hangja. Szorosan megöleltem, majd zöld szemeibe néztem.
-Először is csókolj meg még egyszer, a többit meg majd kitaláljuk.-vigyorodtam el, mire mosolyogva egy puszit nyomott a számra.
-Így megfelel?-mosolygott.
-Tökéletesen.-nevettem., mire magához szorított, és a fejem az erősen dobogó szívénél kötött ki.
Azt hiszem, ebben a pillanatban ugyan azt éreztük.
Talán itt kezdődik az új életem? Végre megtaláltam azt, aki igazán szeret?
Lassan, lágy mosollyal az arcunkon indultunk vissza a szűk folyosón, a szokott öltözőbe, ahova már együtt mentünk.
-Hol voltatok?-motyogta Edward. Johnnal egymásra néztünk, majd John válaszolt helyettem is.
-Sétáltunk a folyosón, beszélgettünk.-mondta átlagos hangnemben, majd kivett a kis hűtőből egy kólát, és leült Edward mellé a kanapéra, pont úgy, hogy én is odaférjek. Lehuppantam Johntól 3 centire, hogy éppen csak hozzáérjek.
-Rachel, megkeresnéd Amyt?-kérdezte Edward. Hogy miii?!
-Persze, miért?-mondtam remegő hangon.
-John telefonját elvitte, hogy felhívjon valakit, de azóta nem hozta vissza.-magyarázta, miközben éreztem, hogy a testem mellett John ökölbe szorítja a kezét, és az összes izma megfeszül.
-Ez most komoly?! Odaadtad neki a telefonom?!-ugrott fel John, majd megfogta a kezem.-Menjünk.-morogta.
Edward kerek szemekkel nézte az összefonódott kezünket, majd összeszűkült szemekkel nézett.
Ijedt szemekkel nézte Johnra, aki egy vállvonással nyugtázta, hogy nem baj, ha ő tudja.
-Okké.-motyogta Edward, majd nagyot sóhajtott, és elmosolyodott.
John meghúzta a karomat, hogy menni kéne, amire egy kisebb sikkantással reagáltam. Bocsánatkérően néztem rá, majd kisiklottam az ajtón.
John fél perccel később vigyorogva jött ki az öltözőből.
-Mit vigyorogsz?-csíptem meg az oldalát.
-Semmi, semmi...-motyogta, majd odahajolt a fülemhez.-Edward áldását adta ránk.-suttogta.
-Ilyen könnyen rájött?-vágtam aggodalmas fejet, mire megint elnevette magát.
-Tudod a csapatban mindig Edward volt az agy.-mosolygott.- Én pedig a szív. Aki egy kicsit meghülyül, ha olyat lát, ami kell neki.-bökött oldalba, visszaadva azt, amit az előbb én ajándékoztam neki.
Kézen fogva mentünk egészen a színpadig, és amikor megláttuk Amyt, John reflexszerűen elengedte a kezemet, és odaslattyogott a lányhoz.
-Szia Johnny baba!-visított, majd a nyakába ugrott, amit John fájdalmas fejjel tűrt.
-Amy, szeretnék megbeszélni veled valamit.-motyogta John, majd megfogta a lány kezét, és elhúzta a függöny mögé.
Eközben Taylor is ott ólálkodót körülöttem, úgyhogy úgy döntöttem, odamegyek hozzá dumálni, amíg John lerendezi Amyt.
-Mizu?-ültem le mellé az óriási fotelba, ami a hangosítónak volt odakészítve.
-Fáradt vagyok.-ásította, majd felém fordult.-Mondd, hogy nem jöttél össze Johnnal.
-Neeem.-hazudtam, majd elvigyorodtam.
-Ne már! Ez komoly?!-nézett mérgesen, amitől kirázott a hideg.
-De hidd már el, hogy nem!-nevettem, mire Taylor is felengedett, és viccelődni kezdett velem.
-Nem tudom, hogy mit eszik azon a műanyagon.-bökött a függöny felé, ami mögül Amy haja lógott ki.
-Szereti a Barbiekat.-nevettem, majd hátradőltem a székben.-Olyan keveset találkoztunk a hétvégén.
-Tudom, de mindketten dolgozunk. Egyszer úgyis kettéválunk, ha lesz családunk, nem?
-De az sem holnap lesz.-vigyorogtam. Most olyan humoros kedvemben voltam, mert tudtam, hogy John az enyém lesz.
-Ki tudja.-vette komolyra a szót, John felé pillantva.
-Tay, kérlek, verd már ki a fejedből oké?-mordultam rá, mire meglepetten pislogott. 
Ekkor a telefonja csörögni kezdett.
-Mennem kell, Saranak szüksége van rám.-motyogta.-Sok szerencsét, este találkozunk.-kacsintott, majd elviharzott.
Úgy döntöttem, hogy meglesem, mit beszélnek Johnék. Lassan odalépkedtem, majd vártam, hátha hallok valamit.
A körmömet rágcsáltam, mikor Amy ordítva rontott ki a függöny mögül.
-Rohadj meg! Ezt nem hiszem el!
-Amy kérlek, nyugodj meg!-csitított John, hogy ne nagyon figyeljenek a toporzékoló ciklonra.
Ekkor Amy szeme rajtam akadt meg, és óriási léptekkel indult el felém.
-Te k*rva! Te vetted el tőlem!-visította, majd a karmaival felém csapott, mire összehúztam magam, de nem történt semmi. Meglepetten néztem fel, mikor megláttam, hogy John előttem áll, és Amy csuklóját szorítja.
-Ha hozzáérsz, eltöröm azt a kis pénzéhes kezedet.-morogta olyan mély hangon, hogy én is meglepődtem. 
A levegő megdermedt az egész stáb között, és ijedten néztek minket, ahogyan veszekszünk.
Amy durcásan rántotta ki vékony karját John erős szorításából.
-Jössz még te az én utcámba Grimes! Ezt ne feledd!-sziszegte, majd felém fordult.-Remélem, hogy szenvedni fogsz egész életeden át, te büdös riba*c!- mondta szemrehányóan, majd kivonult a teremből...
-Ne foglalkozz vele-lépett hozzám  John, mikor még mindig sokkos állapotban voltam.
-Nehéz nem megtenni.-motyogtam, majd én is felé fordultam.
Egy édes csókot nyomott az ajkamra, majd magához szorított.
-Tudod, most érzem először, hogy szerelemes vagyok.-mondta elpirulva, majd csókolni kezdett, pont úgy, ahogy az első csókunk zajlott...

Amikor az álmok valóra válnak...

Egész nap egyedül ültem a sötét színházteremben. Néha elsuhant mellettem Tay vagy Sara, de nemigazán figyeltek rám, vagy arra, hogy az ikrek nincsenek velem. Edward néha feltűnt a környékemen, kérdezgetett John felől, de én sem tudtam többet mondani, mint amennyit ő tudott.
Egészen délután négyig John színét sem lehetett látni. Ki is rúgathat, mivel Sarával olyan jóban vannak. Azért remélem nem ilyen szívtelen...
Egyszer csak kinyílt a nagy ajtó, és halk lépteket hallottam közeledni. Nem nagyon érdekelt, hogy ki az, ezért, nem néztem hátra.
Hirtelen leült mellém, majd észrevettem, hogy John az. Basszus, most jön a fejmosás.
Csöndben ültünk egymás mellett, és ez a hallgatás kezdett kínossá válni, de semelyikőnk sem akarta megszólítani a másikat. Két percig ültünk így, egymás mellett.
-Figyelj nem akartalak megbántani, csak tudni akartam, hogy miért vagy együtt Amyvel. Tényleg nem tudtam, hogy ezt nem akarod szóba hozni, de...-hadartam, de befejezni nem tudtam, mert a számra tette a kezét.
-Cshssss-hallgattatott el. Zöld szemeibe néztem, majd elöntötték a gyomromat azok a bizonyos pillangók. A tökéletes arca megint megbabonázott, és hirtelen a közelségére, a csókjára vágytam. Rachel, mi ütött beléd?!
-Semmi baj.-suttogta.-Nem a te hibád.
A keze még mindig a számon pihent, de erre a mondatára kérdően felhúztam a szemöldökömet. Lassan elvette a kezét, a reakciómra várva. Kissé összehúzta magát, gondolom azt hittem, felpofozom. Képes lettem volna, de velem nem. Őt semmi pénzért nem bántanám, hisz szeretem.
-Akkor csak annyit, hogy ne haragudj.-motyogtam a legpuhább hangomon.
-Nem haragszom. Nem is haragudtam, csak nem akartam, hogy lásd, miközben összetöröm a saját szívem.-mondta, miközben búskomor arccal és kiskutya szemekkel nézett rám. Mit nem adnék azért, hogy belém szeressen.
-Sajnálom.-álltam fel. Az agyamban valami nagyot kattant, hogy talán még John is hallotta. Nem szabadna érzelgősködnöm vele.-Mennem kell, még Taylorral kell beszélnem a fellépésetek előtt.-persze ez nem volt igaz. Beijedtem.
-Rendben. Majd találkozunk.-nyugtázta.
Gyors léptekkel elindultam a női mosdóba, a cipőm halkan puffant a karmazsin-vörös szőnyegen.
Bevágódtam a lengőajtón, majd rátámaszkodtam a márványpultra. Ziháltam, a tenyerem izzadt, a szívem eszméletlenül kalapált.
-Kipp-kopp.-cincogta valaki lassan, majd tűsarkakon közeledett felém. Ijedten pillantottam fel a tükörbe, és a hátam mögött lévő Amyre szegeződött a tekintetem.
-Megijesztettél.-motyogtam, majd felegyenesedtem és felé fordultam. Egy lépést tett felém, majd a jobb lábára helyezte a sújt.
-Tudod Rachel, nem szeretem, ha valaki a pasim körül ólálkodik.-magyarázta, miközben előttem lépkedett, majd megtorpant.- Szóval szerintem jobb, ha eltűnsz.
-Hogy mi?-néztem az ijesztően kék szemeibe.
-Jól hallottad Withe. Takarodj John közeléből!-kiabált választékosan, és minden szót kiemelt az utolsó mondatban.
Sokkot kaptam. Ennyire ragaszkodik hozzá? Csak a pénzre hajt. Ez rögtön lecsengett az arckifejezéséből: védi a területét.
Talán fel kéne vennem vele a harcot? Ha már ki akar nyírni, akkor nem mindegy nekem? Amúgy is szeretem a konfliktushelyzeteket.
-Véded az örökséged?-motyogtam.
-Hogy mit mondtál?-lépett felém fenyegetően.
-Tudom, hogy John jövedelme kell neked. Ha igazán szeretnéd, akkor Edwaröt is elfogadnád.-szurkálódtam, majd én is léptem egyet előre.
-Mit tudsz te? Csak egy asszisztens vagy, semmi több. Nem kéne beleütnöd a azt a pisze orrodat a nagy emberek dolgába.-morogta, majd vigyorogva figyelte a reakciómat.
Ha lehetett volna, ott, helyben széttépem azt az idegesítően tökéletes fejét.
-Szerintem egy kozmetikusnak nem kéne dumálnia.-nem bírtam tovább magammal, ezt muszáj volt kimondanom. Hisz Amy Childs nem más, mint egy lepukkant sztár, aki most kozmetikát vezet, és szépségtanácsokat ad. Annyira tönkretette magát, és annyi plasztikai műtétet végeztetett, hogy a pénze a márciusi árral elúszott, és most úgy keresi a mindennapi betevőjét, hogy John Grimes barátnőjét játssza.-Ja, és nem szokásom olyan pasikra rámászni, akik szeretik a barátnőjüket. Remélem érted a célzást Amy.-sziszegtem, majd kibillegtem a mosdóból, és felmentem a fiúk öltözőjébe.
John és Edward szokásukhoz híven a kanapén lazultak, miközben a Twittere pötyögték a mondanivalójukat.
-Sziasztok.-sóhajtottam, majd leültem a legközelebbi székbe, Amy hisztijére várva, vagy arra, hogy Sara kirúgott.
-Téged is lehet látni?-mosolygott Edward a laptop mögül.
-De mennyire.-motyogtam.
-Valami gond van?-állt fel John és közelebb jött hozzám.
-Nem, semmi.-sunnyogtam, majd eltereltem a szót.-Hol voltál ma?
Kérdően nézett rám, majd felhúzta a szemöldökét. Ezt nem kellett volna megkérdeznem?
-Ömm sétáltam.-morogta.-Beszélhetnénk?
-Persze.-nyögtem zavartan, majd követtem a folyosóra.
Kiléptünk az ajtón, majd elsiettünk a folyosó végére, ahol tegnap elbúcsúztunk. Lassított léptein, majd megállt, és felém fordult, és a szemembe nézett.
-Mit mondott neked Amy?-kérdezte az igazságra várva. Honnan tudta, hogy beszélt velem?
-Amy?-csak ennyit bírtam kinyögni, mert komolyan meglepett.
-Tudom, hogy megfenyegetett, mert ez a szokása.-motyogta, miközben kipillantott az ablakon. Gondterheltnek tűnt.
-Mióta is vagytok együtt?-pislogtam megilletődötten.
-Egy éve, és mindenkit eltávolít a közelemből.-morogta, tökéletes arca elszontyolodott.
-El akartad valaha is hagyni?-kérdeztem, megint nem figyelve a kifejezésemre, és megint tolakodó lettem.
-Őszintén?-nézett mélyen a szemembe.-Igen, már több mint egy hónapja próbálkozom vele. Sajnos mikor megismertem az igazi Amyt, és megmutatta a foga fehérjét, rájöttem, hogy neki csak egy pénzeszsák vagyok.-mondta szomorúan.- De minden sztárnak ez jut, nem?
-Ezt most komolyan kérdezed?! Ez egyáltalán nem igaz! Te  is lehetsz boldog bárkivel, bármikor, bárhol!-pislogtam idegesen a bátor hangom hallatán.
-Bárkivel?-kérdezte meglepetten.
-Akárkivel.-vágtam rá magabiztosan. A csodálatos mosolya kiült a tökéletes arcára, és legszívesebben megsimítottam volna. Mélyen a szemembe nézett.Ez volt AZ a pillantás.
A szívem irtózatos vágtába kezdett, a gyomromban felröppentek a pillangók, és elszédültem.
John közelebb lépett, majd ajka az enyémmel találkozott...

Mosolyszünet...

Reggel kicsavarodva, keresztben ébredtem az ágyamban. Kissé fájt a hátam a szokatlan póztól. A telefonomért nyúltam, majd megnyomtam rajta egy gombot, mire a képernyő felvillant, és megmutatta az időt.
Reggel 7:20. Te jó ég! Elaludtam!
Kipattantam az ágyból, és szó szerinte feltéptem a szekrényem ajtaját. A ruhákat magam mögé hajítottam, és kivettem közülük egy szexi kis egybe ruhát, és berohantam a mosdóba.
Lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem, és már rohantam is a munkába.
A gyaloglás gyorsabban tűnt, minthogy taxit hívjak. Most kivételesen lapos sarkúban mentem, mert iszonyatos késésben voltam, és még banánt is kellett szereznem.
Az irányt a színház melletti közért felé vettem, és berobbantam a kicsiny üzletbe.
-Jó reggelt! Merre találom a gyümölcsöket?-hadartam. A nő unott fejjel a hátsó rész felé mutatott. Elsuhantam az italok mellett, majd a zöldségespulthoz rohantam. Elkaptam egy zacskót és egy csomag banánt, és visszasiettem a kasszához.
-Ennyi lesz?-nézett flegmán a kezemben lévő banánokra.
-Igen.-motyogtam, majd a kezébe nyomtam két fontot és rohantam át a szomszédba dolgozni.
Épphogy beértem nyolc órára. Sara már karba tett kézzel várt.
-Rachel, késtél.-morogta.
-Tudom, és ne haragudj! Ez volt az utolsó, esküszöm.-lihegtem. Legyintett, majd otthagyott. Hurrá, egy újabb rossz pont.
Bementem a nagy terembe, majd leültem és vártam. Az ikrek még nem voltak ott nyolckor  de nekem ott kellett lennem. De miért?!
Ideges és álmos is voltam. A mai napom nem indult jól, főleg a reggeli felkelés nem volt az.
A tegnapi napra visszagondolva azonban elöntött a melegség és a jókedv. Teljesen belezúgtam, pedig nagyon nem kellett volna. Neki dolgozol Rachel, az Istenit! Komolyan, csak az én szívem lehet ilyen hülye, hogy olyat akar, amit sosem kaphat meg.
Az önsanyargatással nem érek el semmit. A szerelem érzését pedig nem tudom irányítani. 
Ja és most jut eszembe, hogy egy Barbie baba a barátnője, akivel versenybe sem szállhatok. Amy szép velem ellentétben. Magas és tökéletes, pont mint John. 
A helyzetem most nem valami fényes, mert halvány lila gőzöm sincs, hogy mit kéne tennem ilyenkor. Taylornak nem mondhatom el, mert ő másképpen fogná fel. Lisának sem, mégpedig azért, mert ő nem tragédiaként fogná fel. Mondjuk annyira nem tragikus...
-Reggelt.-kocogtatta meg a vállamat Edward. 
-Neked is.-motyogtam.-Hogy aludtatok?
-Én jól.-leült mellém, majd folytatta-John meg csodásan, legalábbis Amyvel jól ellehettek az éjjel.-morogta. A gondolattól is kirázott a hideg.
Kínos csend honolt köztem és Edward között. Csak ültünk egymás mellett, és valószínűleg ugyan azon járt az agyunk.
-Mehetünk?-állt fel Edward komoran.
-Persze. Vigyem a banánt?
-Hoztál banánt?-vigyorodott el.
-John kérte.-vontam meg a vállamat, majd felálltam, és odaléptem mellé. Bólintott, majd elindult az öltözők irányába. Lassan mentünk, a lépteink halkan puffantak  a fenyőszínű fapadlón. Egy kicsit hűvös volt a hangulatunk, de kellemesen nyugodt is.
Benyitottunk a tegnapi helyre, és mindkettőnk meglepődésére John és Amy bent veszekedtek. 
-Amy nyugodj le!-kiáltotta John.
-Miért nem akarsz lefeküdni velem te rohadék?!-visította elmosódott sminkkel és könnyes szemekkel.-Szeretőd van te szemét!
-Ez nem igaz! Miért vádolsz mindig?!
-Mert igaz! Láttam!
-Hányszor mondjam még, hogy Kaat az unokatestvérünk?-ordította John.
-Általában nem szoktuk romantikusan ölelgetni az unokahúgunkat! Azt hited, hogy titokban tarthatod?!-sziszegte, majd John felé hajított egy hajlakkot, ami a falnak ütközött, és hangosan pottyant le a földre.
-Amy elég!-szólt közbe Edward.-Nem érted, hogy nem csal meg?! 
-Te ne szólj bele taknyos! Nincs ehhez semmi közöd!-morogta Amy.
-De igenis van! Ő a testvérem Amy! A másik felem, aki nélkül senki sem vagyok! És ha egy rossz szót mersz róla szólni, akkor repülsz, mint annak a rendje!-ordította John. Amy elhalhatott, és nagyot sóhajtott. Tudta, hogy nem győzhet.
-Jajj macikám.-mondta hangnemet váltva, és széttárta barna karmait.-Szeretlek, és nem akarok neked fájdalmat okozni. Nem tudtam, hogy Kaat az unokahúgod. Ne haragudj édesem!-cincogta, majd elindult John felé, akinek az arca gondterhelté vált. Látni lehetett rajta, hogy nem akarja a lányt a karjába vonni, és nem akarta őt szeretni. Szó szerinti utálat csengett le róla. Ezt mind a négyen érzékeltük.
-Szeretsz?-kérdezte Angry Barbie, majd belenyomta az arcát John pólójába. Mit nem adtam volna ezért, hogy én nyomjam bele az arcom...
-Persze.-morogta kedvetlenül. 
Egyszer, egy nagyon bölcs embertől hallottam egy nagyon fontos, és igaz mondást: 

Ha valakit nem imádsz igazán, teljes szívedből, akkor nem tudod neki úgy mondani a legfontosabb szót, hogy ő is érezze: SZERETLEK.

Tehát John ennek a legjobb példája. Ha igazán szeretné Amyt, akkor mondta volna neki. 
Ezt a lány is tudta, mert különben nem kérdezte volna meg. Annyira nem hülye, amennyire mutatja magát. Vagy de?
-Rachel?-bökött meg John.
-Igen?-kaptam fel a fejemet a saját nevem hallatán, majd arra jöttem rá, hogy amíg gondolkoztam  addig Amy elpárolgott társaságunkból. Végre.
-Minden rendben?-kérdezte boci szemekkel, majd közelebb lépett. Olyan közel, hogy éreztem a bódító parfümillatot. 
-Persze.-motyogtam, miközben összeráncoltam a homlokomat, hogy ne tűnjön fel neki, hogy a tökéletes arcát bámulom.
-Olyan gondterheltnek tűnsz.-mosolygott. Erre e mosolyra olyannyira összehúztam a szemöldökömet, hogy csaknem eltűnt. Felmerült bennem valami, és zavarta a gondolataimat. Nem kérdezhetném meg tőle csak úgy. Elernyesztettem az arcizmaimat.
-Mi volt ez közötted, és Amy között?-húztam össze megint a szemöldököm.
-Mindennapos veszekedés. Azt hiszi, hogy megcsalom, és hogy ezért nem fekszem le vele. Pedig ez csak azért van, mert nem akarom elhamarkodni.-morogta. Erre elvigyorodtam.
-Bocs, hogy turkálok a magánéletedben, csak próbálom megfejteni, hogy miért vagy vele.-motyogtam. Kibújt a szög a zsákból. John arcán elsimultak a ráncok, és kérdően nézett rám. 
-Nyugodtan, mindenki ezt teszi.-mondta szemrehányóan, majd kiment az öltözőből. Gratulálok Rachel, ezt elbasztad...

Young Love

A koncerten felcsendült csomó pörgős szám, amelyeket szerelemes balladákkal fűszereztek. Egyszerűen imádtam a zenét, és egy óra alatt komoly rajongóvá váltam. Kellemes volt nézni, ahogyan minden erejüket beleadják a fanok szórakoztatásába.
Lisa mellettem tombolt, én pedig próbáltam visszafolyatni a sikítást. Iszonyatosan jók voltak. Az idő gyorsan telt, pedig én úgy hallgattam volna őket.
Az utolsó szám végénél elmentem, hogy hozzak nekik vizet, meg tiszta ruhát. Végül is ez a dolgom.
-Rache! Nem baj, ha nem várlak meg? Sok a dolgom otthon.-nyúlt utánam Lisa.
-Dehogyis menj nyugodtan, majd otthon találkozunk.-mondtam, majd elsiettem a folyosó irányába.
Bevágtáztam az öltözőbe, és lehuppantam a kanapéra. Vártam, hogy berobbanjanak.
Az ikrek egy idő után meg is jelentek. Vagyis csak az egyik: Edward.
-Szia!-mosolygott.
-Ú nagyon jók voltatok! Gratula!-nevettem. Annyira úgy éreztem, hogy ő csak egy kedves barát, minthogy sem egy sztár. Egyáltalán nem volt nagyképű, vagy akár bunkó. Most már én is tudom, hogy miért rajonganak értük lányok ezrei. Nem a jó zene miatt, nem a helyességük miatt. Nem. Azért szeretik őket, mert bármikor megnevetettnek, és olyanok, mint egy civil.
-Huh, köszönjük.-huppant le mellém, mire egy törcsit nyomtam a kezébe.
-Holnap ugyanitt?-kérdeztem, majd odanyújtottam a tenyeremet egy pacsiért.
-Persze!-vigyorgott, majd belecsapott.
 Annyira úgy éreztem, hogy ő csak egy kedves barát, minthogy sem egy sztár. Egyáltalán nem volt nagyképű, vagy akár bunkó. Most már én is tudom, hogy miért rajonganak értük lányok ezrei. Nem a jó zene miatt, nem a helyességük miatt. Nem. Azért szeretik őket, mert bármikor megnevetettnek, és olyanok, mint egy civil.
Éppen indultam kifelé, amikor John berontott. Póló nélkül!!! Szerintem a nyálam a lábamon folyt végig a látványtól.
John vigyorogva lépett elém, hogy elvegye tőlem a törölközőt.
-Köszönöm.-mondta csábosan. Edward kerek szemekkel nézte, ahogyan elolvadok.
-Igazán nincs mit, hiszen ez csak egy törölköző.-motyogtam zavaromban, miközben kisöpörtem a szememből a hajamat, amit a koncert alatt kócoltam össze.
-Azt is, de legfőképpen azt, hogy megnéztél minket. Sara mondta, hogy már régen haza kellett volna menned.-mosolygott. Most már biztosan nyáladzom.
-Áh semmiség, meg amúgy is látni akartalak titeket.-éreztem, ahogyan az arcomon végigfut a meleg vér, ahogyan elpirulok. Hurrá, most már, tuti, hogy hülyének néz.
Közelebb lépett, majd megölelt. A teste forró volt és nedves, de nem zavart. Az illata tökéletes volt.
-Ez sokat jelent nekem. Nekünk.-tette hozzá zavartan, majd elhúzódott, és egy édes mosollyal fürkészte a meglepődött arcom.
Lefagytam. Semmilyen reakciót nem tudtam volna kifacsarni az arcmimikámból az ámultság és az izgalom hatása alatt.
-Rachel! Jössz velem haza? Hívok taxit.-kopogott be Taylor, majd összevont szemöldökkel nézett a félmeztelen Johnra. Ha nem lett volna fáziskésésem, akkor nevetni kezdek, de még mindig levegővétel nélkül álltam John előtt. Komolyan, attól féltem, hogy a sokk miatt megfulladok. Ez persze nem lett volna baj, ha John élesztene újra...
-Föld hívja Rachet!-rángatta meg Taylor a vállamat, mire az izmaim újra működésbe létek, és újra levegőt vettem. Majdnem megfulladtam a szokatlanul nagy mennyiségű oxigéntől. Köhögni kezdtem.
-Oké.-hörögtem.
-Kint várlak.-morogta, majd becsapta az ajtót.
Összerezzentem a nagy durranástól, majd felkaptam a táskám a kanapéról.
-Köszönöm ezt a szép napot!-mosolyogtam, majd az ajtó felé indultam, mire John megfogta a csuklómat, és visszatartott.
-Kikísérlek.-motyogta, majd felvett egy pólót. Legalább már nem fogok nyálcsóvát hagyni magam után.
Kiléptünk az ajtón, és elindultunk a hátsó kijárat felé. Csendben lépkedtünk a sötét, szűk folyosón.
-Hát akkor szia.-motyogtam. Nem jutott semmi frappánsabb köszönési mód az eszembe.
-Várj! Holnap látlak?-morogta.
-Természetesen, ha szükségetek van rám.
-Nekem igen.-vigyorgott.
Hófehér bőrét a lámpa halvány fénye világította meg. Az arcvonásai férfiasak és tökéletesek voltak.
Ekkor halk nyikkanás hallatszott a folyosó végéről, majd cipőkopogás, és hangos kiabálás. Amy. Mindig akkor zavar meg, amikor el kéne tűnnie.
-John, te meg hol a fészkes fenében voltál?-sipította.
-Én itt.-motyogta, mint egy megszeppent kisgyerek.
-Miért vagy az asszisztenssel?! Edwarddel és Liammal kéne lenned!
-Látod, hogy nem ott vagyok.-morogta.
-Akkor menj oda!-kiáltotta és a karjával az öltöző felé mutatott.
-Rachel, akkor holnap, és ha megkérhetlek arra, hozol egy kis gyümölcsöt?-fordult vissza felém, a dühöngő Amyre ügyet sem vetve.
-Persze, milyet hozzak?-kaptam elő a jegyzetfüzetem és a tollam.
-Banánt.-vigyorgott. Felnéztem rá, és megint a nyáladzás kerülgetett.
-Köszönjük Rachel.-mondta dühösen Amy, majd elrángatta Johnt, aki mosolyogva nézett vissza a dühös liba válla felett.

Lassan lépkedtem ki a nyári fülledt estében a rám váró Taylorhoz. Amikor meglátott tárcsázni kezdett egy számot. Gondolom taxit akart hívni.
-Inkább menjünk gyalog. Jó idő van, és szeretek sétálni.-kérleltem, miközben a telefont eltoltam a fülétől. Felhúzta a borzos szemöldökét, majd egyetértően bólintott.
Lassan ballagtunk a csendes utcákon, kikerülve a dublini forgalmat, és zajt. A háztömbök közötti séta nagyon jól esett a fárasztó, ám de csodás nap után. 
John teljesen megbabonázott, bár még csak egy napja ismerem, és nem volt valami fényes az első pillantásunk egymásra. 
-Szóval, kik is voltak ezek a tojások?-kérdezte szemrehányóan vigyorogva.
-A Jedward.-mondtam diadalmasan, mire elnevette magát.
-Ezek azok, akik Lisa falán lógnak?
-Pontosan. Egyébként jó zenéjük van. Legalább is nekem tetszik.-motyogtam.
-És hogy is hívják azt akivel ma olyan jókat csevegtél?
-John Grimes. Nagyon kedvesek és közvetlenek, komolyan nem gondoltam volna.-magyaráztam.- A rajongókkal is kedvesek, és bármit is akarnak, azt megpróbálják teljesíteni.
-Belezúgtál?
-Dehogy is!-csattantam fel, amitől a kicsi, csendes utca beleremegett.
-Akkor miért vagy olyan, mint egy rajongó?-vigyorodott el.
-Mert jó a zenéjük, és csodálom őket.-mondtam, majd becsuktam a szememet, hogy hangsúlyozzam mondanivalómat. 
Taylor ezúttal csöndben folytatta a masírozást, majd lekanyarodtunk, és a főútra értünk, ahol a házunk állt. 
Felbaktattunk a régi, kopott lépcsőkön, és bementünk a lakásba.
Lisa a tévé előtt aludt, a villanyok le voltak kapcsolva. Éjjel 11:30-kor értünk haza.
Tay bevágódott a szobájába, és becsukta az ajtót. Valahogyan sejtettem, hogy reggelig nem látom.
A szobám úgy állt, ahogyan reggel hagytam. Rádőltem az ágyra, és Johnra gondoltam. Nem tudtam kiverni a fejemből az a tökéletes arcát. A szép szemei ott figyeltek, és a szája édes mosolyra húzódott.
Azt hiszem, beleszerettem...

Showtime!

Még két órával ezelőtt kedves volt velem, most meg parancsolgat? Hogy is van ez?
Ha belerohadok, akkor is végigviszem ezt a turnéhétvégét. Két napig talán kibírom Amy társaságát, és azt, ahogyan Sara elküld a fenébe. Legalább az ikrek kedvesek velem.
Feltipegtem a színpadra, majd megkocogtattam az operatőr vállát. Magas srác volt, fekete hajjal, és nem jók a váll-reflexei, mert meg sem érezte, hogy megböktem.
Megint megérintettem, majd egy nagy mozdulattal megpördült. És széles vigyorral meredt rám. Az arca ismerős: Taylor?!
-Taylor?!-visítottam.
-Szia kislány! Mi újság?-kérdezte vigyorogva.
-Hogy kerülsz ide?-néztem kerek szemekkel.
-Ja itt dolgozom.-vonta meg a vállát.-Azért nem mondtam el, mert látni akartam azt a meglepett arcodat.-nevetett. Vállba bokszoltam, majd megöleltem.
-Jó, hogy itt vagy!-motyogtam vele a vállába.
-Rachel muszáj dolgoznom. De szerintem neked is.-tolt el magától.
-Az biztos. A fények lesz az én dolgom, csak az ikrek jönnének ide.-forgattam a szememet, miközben Sara felé böktem, aki még mindig bájolgott a fiúkkal.
Levágódtam a színpad szélére, majd Lisa számát tárcsáztam.
-Mondd.-csámcsogott bele a telefonba.
-Ja, semmi, nem akarok zavarni, csak a Jedward itt van 3 méterre tőlem...-motyogtam unalmasan. Hallottam, ahogyan Lisa elejti az evőeszközöket.
-Hogy mi?-suttogta.
-Jól hallottad, és ha szeretnél velük találkozni... KÉREM DOBJON BE 20 DOLLÁRT.-mondtam gépies hangon, kicsit Lis agyát húzva.
-Rachel! Rachel mondd meg, hogy hol vagy, különben...-fenyegetőzött.
-Különben mi?-vigyorogtam.
-Mondd már!-visított.
-Jó, jó, rendben! A színházban vagyunk, és egész hétvégén itt lesznek, de ha akarsz velük találkozni, akkor siess!-kuncogtam.
-Miért is kell sietnie?-morogta a hátam mögül John. Gyorsan kinyomtam a telefont, és zsebre tettem. Lebuktam...
-Mert... mert a lakótársam egy rajongó?-mondtam bizonytalanul várva John reakcióját.
-Van jegye ma estére?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Nincs. A jegyek pedig elfogytak.-motyogtam.
-Akkor muszáj lesz a backstage-ből nézni minket...-mondta komoran. Szomorúan bólintottam, majd leesett, hogy mit is mondott.
-Komolyan megengeditek?-ugrottam talpra.
-Persze! Egy ilyen jó asszisztens barátaiért bármit!-nevetett. Ez most komoly? Tényleg ilyen kedves lenne, vagy csak tetteti, hogy segítsek neki?
-Sziasztok.-morogta Taylor John mögül.
-Tay! Szia! Megint.-nevettem. Mindketten úgy néztek rám, mint aki beszívott, és nem adott nekik.
-Csak azért kereslek, mert mondtad, hogy kellenek a fények. Most van időm.-mondta, miközben John felé fordult. Taylor egy kicsit ellenszenves volt Johnnal, de valószínűleg ezt csak én észleltem a hanglejtéséből.
-Oké, csak összeszedem az öcsém.-mosolygott, majd eltűnt a széksorok között. Vágyakozva néztem utána. Annyira jó volt a közelében lenni, érezni az illatát, nézni a gyönyörű szemeit.
-Nem jössz?-kérdezte a hátam mögül Tay.
-De.-motyogtam, majd elindultam utána.
Nehéz volt követni Taylor hosszú lépteit, magyarul kocogtam mellette, hogy lépést tartsak vele...

                               ********

Miután Lisa ötmillió képet készített az ikrekkel, lehuppant a színfalak mögött lévő helyére, és várta, hogy kezdődjön a koncert. Lebaktattam az öltözők folyosójára, majd bekopogtam a fiúkhoz.
-Igen?-mondták kórusban.
-Rachel.
-Jöhetsz.-nevetett valamelyikőjük.
Félénken léptem be a ruhákkal szétbombázott, hajlakkban úszó öltözőbe. A fiúk a kanapén ültek, és a laptopjukkal babráltak.
-Nem kéne bemelegíteni?-kérdeztem, még mindig fölöttük állva.
-Nem.-morogta Edward, miközben gépelt.
Ekkor kinyílt az ajtó, és dörmögő hangon, a helyes választ morogta.
-De igen.-mondta, majd odament, és elvette tőlük a laptopot.
-Hé! Éppen írtam.-motyogta durcásan Edward.
-Nem érdekel! Melegítsetek, mert megint úgy jártok, mint múltkor.-mondta idegesen, majd Edward térde felé bökött.
-Jó, rendben.-állt fel John ásítva, majd hajolgatni kezdett. Edward még mindig ellenállt a parancsnak.
-Edward állj fel!-kiabálta az idegen.
-De én nem fogok ugrálni.-motyogta.
-Akkor nem lépsz fel.-mondta higgadtan, mire Edward, mint akit puskából lőttek volna ki, felállt, és nyújtózni kezdett.
-Jajj, bocsánat az udvariatlanságért, Liam vagyok.-nyújtotta felém a harmincas jóképű pasi.
-Rachel Withe vagyok, a fiúk alkalmi asszisztense.-mosolyogtam.
-Figyelsz rájuk, hogy rendesen dolgozzanak?-bökött az ikrek felé.
-Persze.-nevettem.
-Sok szerencsét!-vigyorgott, majd kiviharzott az öltözőből. Ez igazán gyors látogatás volt...
Visszafordultam a földön szerencsétlenkedő fiúkra, majd lehuppantam a kanapéra. Nem zavartatták magukat, ezért továbbra is dolgoztak.
-Öt percetek van a kezdésig.-motyogtam. John felállt, leporolta magát, majd leült mellém.
-Amyt láttad az elmúlt két órában?-kérdezte, miközben a haját igazgatta.
-Nem, azóta nem láttam, mióta beviharzott a mosdóba.-motyogtam.
-Visszament a hotelba.-nyögte Edward, miközben a lábát nyújtotta.-Egyébként is kattant a csaj.
-Edward mondtam már, hogy Amyről ne viccelődj.-morogta idegesen John, majd tárcsázni kezdet Amy számát.
A fülére helyezte, majd kicsöngött. Hosszú másodpercekig búgott, majd kinyomták. Amy nem akarja látni Johnt?
-Most bocsánatot akarsz tőle kérni?-háborodott fel Edward.
-Igen, tudod egy párkapcsolatban valakinek engednie kell. Jelen esetben ez én vagyok.-motyogta John.
-Mindig te vagy a szenvedő alany! Hát nem érted? Csak kihasznál téged!-kiabált Edward. Ezek szerint ő is annyira kedveli mint én.
-Ezt nem Rachel előtt kéne megbeszélnünk...-mondta szemrehányóan John. Hurrá, akkor most hirtelen felesleges lettem.
-Ő is látta, hogy mit művel veled. Tönkretesz!
-Edward elég legyen!-ordította John, amitől Edward elcsendesült és a levegő szikrázott a két testvér között...
-Egy perc a kezdésig!-ugatott be az operatőr, amitől mindannyian összerezzentek.
-Induljunk!-ugrottak fel egyszerre, majd lepacsiztak, és megölelték egymást.
-Nem kell komolyan venni.-nevetett John. Látta az arcomon, hogy a történtek megrémítettek.
A függönyök mögött összefutottunk az ideges Lisával, és az alvó Taylorral. Sara ott állt a színfalak mögött.
-Rachel. Jó munkát végeztél.-mondta közömbösen.
-Köszönöm Sara.-mosolyodtam el.
A fények lekapcsolódtak, és elindult egy videó a Jedwardről. A fiúk a sötétben kivonultak, és a rajongók fülsüketítően sikítani kezdtek.
Kezdődik az este...

Ez most komoly?!

Edward arcáról lehervadt az az édes mosoly.
-John barátnője, Amy, új ülőhelyet szeretne.-motyogta. Ezek szerint Edward nem szereti a csajt?
-Rendben megpróbálok intézkedni, de nem ígérhetek semmit.-mondtam kedvetlenül.
Johnnak van barátnője? Erről szerintem senki sem tud. Sem a sajtó, sem a rajongók.
Elindultam a jegyszedő hölgy felé, de valaki megfogta a vállam. Az egész testem beleremegett a nagy kéz erős szorításába. Igazán furcsa érzés volt, de valahol kellemes is.

Amy Childs

Lassan megfordultam és Johnnal, mag egy vörös ciklonnal találtam szemben magam. A haja festett vörös, vagy inkább piros volt. Plasztikázott száj, talán az arca is kicsit át volt dolgozva. Ha nem láttam volna a mellkasa mozgását, akkor megesküszöm rá, hogy egy bábu. Ő lenne Amy?
-Szióka.-sipította, majd hozzábújt Johnhoz, aki nyugodtan tűrte a nyilvános dörgölőzést.
-Hello.-mondtam elhaló hangon, majd felé nyújtottam a kezemet, mire ő furcsállóan bámulta a kedves gesztusomat.
Felemelte a kezét, és oldalról belecsapott. Oké, érzem, hogy a csaj közelségétől pusztulnak az agysejtjeim. Komolyan, még kezet fogni sem tud?!
Lassan visszahúztam a kezemet, majd elernyesztettem magam mellett.
John legszívesebben elsüllyedt volna az előbbiek láttán, úgyhogy belekezdem a mondókámba.
-Szóval Edward mondta, hogy szeretnél egy új ülőhelyet. Minden szálat megmozgatok, csak kevés esély van rá, hogy valaki cserél veled.-mondtam, miközben egy halvány mosollyal a saját kezemet gyűrögettem.
-Mi az, hogy nincs hely?!-nyávogta, majd John felé fordult.-Szerezz nekem új helyet!-visította, majd alig láthatóan toporzékolni kezdett. John ijedten kereste a tekintetemet, majd kérlelően bökött a pénztár felé, hogy intézkedjek. A kezembe csúsztatta a jegyet majd visszafordult Amyhez.
-Rachel megpróbálja neked elintézni, de semmit nem ígérhetek cicám.-morogta.
Sietős léptekkel mentem a pulthoz, majd bekopogtam az ablakon. A bent ülő hölgy felhúzta a redőnyt, majd fentebb tolta a szemüvegét, hogy jobban lásson.
-Mit szeretne?-morogta az idős nő.
-Mennyi ülőhely van még szabadon?-kérdeztem halkan.
-Három van az utolsó sorban. Melyiket szeretné?
Ránéztem a jegyre, ami a színház páholyába szólt. Ennél jobb helyet el sem tudtam volna képzelni. Nem tudom hova akar ülni, de én szívesen cserélnék vele.
-Akkor köszönöm, semelyiket, mert cserére lettem volna vevő, de úgy látom nincs közelebbi.-böktem a papír felé. A hölgy bólintott, majd lehúzta a redőnyt.
Reménytelenül battyogtam vissza Johnhoz és a pink felhőhöz.
-Sajnálom, de nincs ennél jobb hely.-motyogtam.
-Hogy hogy nincs?! Erre a tetves koncertre mégis hány jegyet adtak el?-nyávogta idegesen, majd John pólójába karmolt. John felszisszent, majd megpróbál elhúzódni, de Amy továbbra is a pólóját húzta.
-A színház férőhelye 625 fő. Ebből 3 szabad van az utolsó sorban.-hadartam, miközben a csajt bámultam rendületlenül. Ha a tekintetemmel ölni tudtam volna, az a liba rég halott lenne.
-Nem érdekel! Új helyet!-visította. Páran az előtérből felénk néztek, de Amy továbbra is dühöngött.-Hogy lehet itt egy ilyen semmirekellő fruska?!
-Amy állj le!-morogta John alig hallhatóan.
-Ne haragudj én mindent...
-Teszek azért, hogy kirúgjanak!-toporzékolt.
-Amy, hagyd abba!-mondta John, miközben kitépte magát a karmok szorításából.-Figyelj, Rachel mindent megpróbált, de nem tud semmit, tenni, ez nem az ő hibája.
-Te meg ne védd! Ahelyett, hogy nekem találnál egy normális helyet!-sziszegte, majd megfogta John haját. Itt már én sem hagyhattam, hogy ez a kis ribanc terrorizálja Johnt.
-Ide figyelj! Szerintem egyáltalán nem kéne kiakadnod egy páholyba szóló jegyen. Azok a legjobb helyek.-mondtam higgadtan. Nem akartam csajbunyót az 1. munkanapomon.
Láttam, ahogy Amy porcelánarca először sárgába, majd lilába és végül vörösbe megy át. Komolyan azt vártam, hogy a fejéből kirobbannak a szilikondarabok, és beterítik a színházat. 
John kerek szemekkel nézte a lány reakcióját, majd megfogta a vállát.
-Amy, minden rendben?-kérdezte kiskutya szemekkel. Nem tudom mit eszik rajta. 
Amy lesöpörte a válláról John kezét, majd besietett a női mosdóba. Ennyire kikészült volna? 
John és én felvont szemöldökkel figyeltük a csaj elviharzását.
-Utánamenjek?-kérdeztem aggodalmasan.
-Nem kell, csak színészkedik.-mondta egykedvűen, majd átkarolta a vállam, és húzni kezdett a színházterem felé. 
-Van még dolgunk, ugye?-kérdezte mosolyogva.
-Hát még meg kéne csinálni a fényeket, de ehhez ti is kelletek.-hadartam. Még nem szoktam meg, hogy egy sztárral lófrálok a színházban.
Edward vigyorogva állt az ajtóban, karba tett kézzel várt minket.
-Sziasztok!-mondta kacéran, majd megcsípte John oldalát, aki összeroskadt a nevetéstől. 
-Áh, szóval csikis vagy!-nevettem, majd ismét megcsíptem.
Valaki megbökte a vállam. Nevetve megpördültem, majd egy ideges tekintettel találtam szemben magamat. Sara nézett rám fenyegetően.
-Rachel, a dolgodra!-sziszegte alig hallhatóan, majd az ikrek felé fordult.-Fiúk! Jaj, annyira örülök nektek! 

When i see your face

Amikor közelebb értek, láttam, hogy ikrek, és a nagy csattogás az óriási bőröndök kerekének hangja volt, amit felrángattak a lépcsőn. Amikor két lépésnyire voltak tőlem, rájöttem, ők azok akiket vártam, mert már korábban láttam őket Lisa szobájának falán. Ők a Jedward...
-Szia! Arrébb mennél, hogy bemehessünk az ajtón?-kérdezte ez egyik tojás. Nyeltem egy nagyot, majd bátran beszélni kezdtem.
-Üdvözöllek titeket a Dublin Nemzeti Színházban! Rachel vagyok, aki az elkövetkezendő órákban, vagy napokban segíteni fog teendőitekben.

-Köszönjük, de az utóbbi szolgáltatást nem vennénk igénybe, mert helyiek vagyunk.-mondta a sapkás. Éreztem, ahogyan leég a pofámról a bőr. Ezt azért tudnom kellett volna nem?! A baseball satyis srác bevonult az öltözőbe, majd becsapta sz ajtót. Ennyit az állásomról...
-Szia, Edward vagyok. Bocs a bátyámért, csak kicsit durcás mert reggel volt egy kis incidensünk. Egyébként őt Johnnak hívják, ha valamit mondani akarsz neki.-nyújtotta kezét vigyorogva.
-Örvendek! Rachel vagyok.-motyogtam bágyadt mosollyal. Zavart, hogy rám csapta az ajtót, de mit is várok egy elkényeztetett sztártól?
-Gyere, van egy kis megbeszélnivalónk.-fogta meg a kezemet, majd behúzott abba az öltözőbe, aminek az ajtaja majdnem az orromat csapta.
John bent ült a kanapén, és a telefonját nyomkodta. Látszólag leszarta, hogy bejöttünk.
-John, kell valami?-kérdezte Edward, miközben a kabátját vette fel.
-Sushi.-morogta, de nem nézett az öccsére. Ez tényleg ilyen....?!
-Az van!-nyekkentem fel, de kár volt, mert John rögtön összehúzott szemöldökkel kémlelte az elpirult arcom.-Az előbb küldtek el a listátokkal, és mindent beszereztem.-mondtam higgadtabban, még mindig farkasszemet nézve a szőke fürtökkel.
-Oké... Legalább nem valami olcsó szar?-kérdezte, miközben kihúzta magát, és nem vette le a szemét rólam. Én vagyok a paripavesszője, vagy mi van? Ez most már teljesen feldühített, bárki is ez a nyápic, elkényeztetett nyomorék, de én megvédem magam.
-Figyelj, jobb lenne, ha befejeznéd a baszogatást, jó? Mert nem bírom azokat,  akik fölényben érzik magukat azért, hogy van pénzük!-fakadtam ki. Mindketten kerek szemekkel néztek rám, majd John felállt, és odalépett hozzám. Csak egy, másfél fejjel volt magasabb...
Elvigyorodott, majd megborzolta a hajamat. Skizofrén? Szuper...
-Csak tudni akartam, hogy mennyire vagy velünk elnéző.-morogta, miközben mosolygott. Látta az arckifejezésemen, hogy legszívesebben most megtépném a túráztatás miatt, de ezt megpróbáltam visszafojtani.
-Mi ez? Próbáljuk ki az asszisztenst, hogy meddig bírja cérnával?-motyogtam, miközben a zöld szemeit bámultam.
-Olyasmi.-nevetett.
-Akkor kértek sushit? kérdeztem, miközben hátráltam egy lépést, hogy John ne legyen benne az aurámban.
-Ha nem szar...-vigyorgott Edward. Összeszűkült szemekkel néztem rá, mire felemelte minkét kezét, mintha megadná magát. Elvigyorodtam, majd megpördültem, és kivágtattam az ajtón. Eszembe jutott, hogy fel kéne hívnom Lisát, és elmondani neki, hogy a kedvenc sztárjaival dolgozom együtt. Szerintem kicsit bekattant volna. De ez hamar elszállt, mert a raktár előtt álltam, és bámultam a nagy vasajtót. 
Bementem a raktárba, majd kinyitottam a hűtőt, és kivettem a nyers halat. Kicsit undorodtam tőle, de tetszett az állaga. Még sohasem ettem ilyet, de nem is terveztem ilyet a közeljövőben.
Be akartam csukni a hűtőajtót, de egy tejes doboz a lábamra esett. Áu...
Valaki kedves hangon kuncogni kezdett mögöttem. Megpördültem, és John zöld szemeivel találtam szemben magamat. Elvarázsolt, megbabonázott...
Az a színskála, ami az íriszében kavargott, olyan zöld volt, amilyet még sosem láttam. A jáde- és a fűzöld között volt, de mégis világos. Csodálatos látvány volt.
Amíg ez a gondolatmenet végigfutott az agyamon, mozdulatlanul bámultam a szemeit.
-Mi az?-kérdezte mosolyogva. Elég közvetlen volt velem az ajtós eset óta. Kedves volt, és jóképű.
-Semmi.-nyögtem ki, majd mosolyogva beletúrtam vörös fürtjeimbe. Ezt a mozdulatot elég nagy figyelemmel kísérte. 
Hirtelen az agyam megálljt parancsolt a szemezésben, és lenéztem a sushira.
-Ezt le kell vinnem.-motyogtam, miközben magam elé meredtem.
-Rendben, visszakísérlek.-mondta miközben zavartan hátralépett. Kinyitotta nekem az ajtót. Megilletődve libbentem ki az ajtón, és a lépcső felé vettem az irányt, Johnnal a nyomomban.
Sietős léptekkel nyomultam a szűk folyosón az emberek között, majd bevágódtam az öltözőbe.
Edward meglepetten bámult rám, majd Johnra, aki ugyanolyan robajjal érkezett meg mögém. A kezemben az olvadt, csöpögő sushival lehuppantam a kanapéra, mintha az enyém lenne, majd ijedten ugrottam talpra, és átadtam Edwarnek. Teljesen kiment a fejemből, hogy a színpad mögött kéne igazgatnom az emberek munkálatait és Saranak segíteni.
-Bocsánat, de mennem kell!-hörögtam, majd kirohantam az ajtón. Elképzeltem, ahogyan egymásra néznek, és elkezdenek röhögni, hogy milyen szétszórt vagyok.
Feltipegtem a színpadra, az idegességtől füstölgő Sara mellé. Az szép, ha 1. nap ugrik az állásom nem? 
-Hol az Istenben voltál?!-mondta higgadtan, miközben a szemeivel a falnak szorított.
-Azt mondtad, hogy szolgáljam ki őket, ezért vittem nekik kaját...-motyogtam.
-Rendben!-mondta édes hangon, majd kitárta a karjait, és elindult jobbra. Megfordultam, és egy magas, tüsi hajú pasit ölelgetett. Puszilgatta, majd megint megölelte.
Megfogta a kezét, és odarángatta hozzám.
-Rachel, ő a fiam, Tom.-mondta mézes-mázos hangon. 
Hát a srác nem volt valami világszépe, inkább matematikus, fizikus fejet vágott, mint aki unja azoknak az embereknek a közelségét, akik nem értenek ahhoz, amit ő szeret.
-Üdv.-motyogtam a szimpátia hiányában. Szerintem ő is így érzett.
-Vele fogsz dolgozni, mert ő a hangosítónk. De minden máshoz értesz, ugye kicsim?-kérdezte a büszke anya, amire a fiú buzgón bólogatni kezdett. A nőkhöz nem hinném, hogy ért...
-Rendben.-morogtam.
Ekkor valaki megkocogtatta a vállamat. Megfordultam, és Edward állt mögöttem.
-Szia, csak segítségedet szeretném kérni.-mondta mosolyogva. Nem is tudja, hogy milyen hálás vagyok, hogy megmentett. 
-Mondd mi kéne.-mosolyogtam...

Izgalmas várakozás... 3. rész

Az új családommal aznap este hatalmas házibulit tartottunk magunknak. Táncoltunk, pizzáztunk, filmeket néztünk az új munkám ünneplésére. Taylor hozott pezsgőt,  Lisa pedig csomó kaját szervírozott.
Személy szerint nem maradtam fent olyan sokáig- hiszen holnap van az első munkanapom- csak kb. éjfélig, majd beállítottam az ébresztőórám, és eltettem magam másnapra...

Reggel kipihenten, izgatottan ébredtem. Friss voltam, és éreztem: nagy tétje van ennek a napnak.
Kislattyogtam a szobámból a rózsaszín nyuszis papucsomban, majd megtámadtam a hűtőt. Reménykedve tártam ki az ajtaját, hátha valami fincsi reggelire találok a mélyén.
A hűtő olyan üres volt, hogy két üveg lekváron, és három paradicsomon kívül semmi nem volt benne.
Reménytelenül becsaptam az ajtaját, majd visszamentem a szobámba. Aztán beütött a mennykő...
Te jó ég! Mit vegyek fel? Tegnap nem válogattam össze a 'nagy nap' ruháit.
Kinyitottam a szárnyait, és csípőre tett kézzel fürkésztem a tartalmát. Az ügyet menthetetlennek láttam, tehát találomra beletúrtam. Amíg az anyagokat fogdostam, Lisa jelent meg mögöttem.
-Jó reggelt.-mondta álmosan, majd leült az ágyamra.
-Neked is!-morogtam a ruhahalmok közül.
-Mit keresel?-kérdezte, miközben elfordította a fejét, és úgy figyelte a szekrény tartalmát.
-Valami megfelelő ruhát...-fújtattam, miközben kibújtam a textíliák közül.
-Van pár jó ruhám, ami szerintem a te méreted.-motyogta, majd megdörzsölte a szemét.
-Nem fogadhatom el Lis. Nekem is van egy pár, csak nem találom.-morogtam, majd beletúrtam a hajamba.
-Figyelj, menj, és szedd össze magad, majd én kiválogatom a megfelelő öltözéket neked!-mondta, majd tolni kezdett a fürdő felé.
-Hálám üldözni fog!-kiabáltam, mire becsapta mögöttem az ajtót.

Boldogan indultam a fürdő felé, majd bemásztam a zuhanyfülkébe. A forró víz a hátamon kellemes érzés volt. Hajat is mostam, hátha frissebbnek tűnök tőle. Közben dalra fakadtam, és a kedvenc dalomat énekeltem.
A tusfürdő illata kellemes volt, és a hajsampon ma különösen jól habzott.
Úgy tűnik, ma igazán szerencsés nap elé nézek.
Lassan kivánszorogtam a meleg víz csodálatos hatása alól, és magamra tekertem egy törölközőt. Kitotyogtam a szobámig, majd magamra zártam az ajtót, ha Taylor rám akarna törni melltartó-szerelés közben...
Lisa közben egy tökéletes összhangban lévő ruhákat hajtott az ágyamra, így segítve az én ügyetlen énemnek.
Hálásan bújtam bele a göncökbe, majd egy igazán laza sminket dobtam fel az arcomra, és elindultam a kijárat felé.
Taylor álmosan, mamuszban és pizsamában állt a szobaajtómban.
-Hát te?-kérdeztem kerek szemekkel, miközben siettem a cipőmet magamra küzdeni.
-Csak sok szerencsét akartam kívánni.-ásította, majd megölelt. Ez a mackóölelés olyan volt, mintha elaludt volna a vállamon.
-Köszönöm, lesz is rá szükségem rendesen.-mondtam, majd kibújtam a szorítása közül, és kinyitottam az ajtót.
-Vigyázz magadra Rach!-mondta, majd eltűnt a szobájában.
Halk puffanással becsuktam a bejárati ajtót, és sietős léptekkel mentem lefele a lépcsőn.
Szép, derűs nap volt, meleg idővel ellátva. Tökéletes!
Szinte sütkéreztem a napsugarakban amíg a munkahelyem felé tartottam. Boldogság futotta át az egész testemet...

A bejárati ajtón szinte belibbentem. A portás ma kedvesen mosolygott, majd megemelte a kalapját. Felbaktattam a lépcsőn, be a színházterembe.
-Jó reggelt!-mosolyogtam az operatőrre, aki ezt egy fintorral jutalmazta. Neki nem volt jó napja...
-Rachel!-kiáltott utánam valaki jókedvű hangon. Gyorsan felé pördültem, majd észleltem, hogy a főnököm az, Sara Kent.
-Sara! Jó reggelt!-mondtam vidáman.
-Lenne számodra egy kevéske feladatom!-mondta, majd a kezembe nyomott egy hosszú listát. Tényleg nem sok...
-Rendben.-motyogtam, miközben a papírt bogarásztam, majd leültem gy székre, hogy áttanulmányozhassam.
-Ma este is számítok rád, mert lesz dolgod bőven!-kacsintott, majd elbillegett. Szuper, hogy az első napon túlórázom.
Furcsának találtam az irományt, mert elég érdekes dolgok beszerzését követelte: hajzselé, sushi, banán...
Kerek szemekkel, és egy eszméletlen hosszú lappal indultam, hogy taxit fogjak.
A tervem nagyjából bejött, mert éppen egy taxi várt a színház előtt.
-Üdvözlöm!-mondta udvariasan a sofőr, majd bekötötte magát.-Hová megyünk?
-Olyan helyre, ahol lehet mindenféle furcsaságot kapni.-mondtam vigyorogva.
-Rendben.-motyogta, majd beletaposott a gázba.
Pillanatok alatt egy nagy üzletsor előtt parkolt le a taxis, majd mosolyogva hátrafordult.
-Nem kell fizetnie, ugyanis a főnöke engem nevezett ki a maga sofőrjének Ms.White.-motyogta.-Itt várom, ha végzett.
-Ez csodás! Ez jó ötlet volt Sarától. Egyébként Rachel vagyok.-Nyújtottam a kezem a jövendőbeli furikázómnak.
-Harry Jacobs. Örvendek!
Kiszálltam a saját bejáratú taximból, majd bementem az első üzletbe...

Izgatottan ültem az öltöző előtt, hogy köszönthessem a vendégeinket  Az elsőket. Ms. Kent nem mondta, hogy kiket kell várnom, tehát ahányszor megláttam egy embert a folyosón, a szívem erős vágtába kezdett, de eddig mind besült...
A gondolataimat Sara szakította meg.
-Rachel, édesem, tíz perced van, hogy felkészülj a vendégek érkezéséig!-mondta mézes-mázosan. A szívem ténylegesen beindult, a tenyerem izzadni kezdett.
-Rendben, én itt várom őket.-mosolyogtam.
-Kérlek, légy velük elnéző, mert nem mindig normálisak.-mondta grimaszolva, majd megsimította a vállam.-Sok szerencsét!
-Lesz rá szükségem!-kacsintottam.
Sara elviharzott, és megint egyedül maradtam a szűk, világos folyosón. Elnyúltam a székben, mert valamivel könnyebben vártam a fellépőinket, mint eddig. Jól esett megnyugodni.
Ekkor nagy csattanást hallottam, majd hangos lépteket, és nevetés, majd két szőke fiú tűnt fel a távolban...

Sikerélmény!

Két hete lakunk Taylorral Dublinban. Nagyon szeretem, mert minden ember közvetlen és kedves velünk. A házban is mindenki megértő, hogy újak vagyunk itt, ezért mindig hoznak fel sütit. 
A lakásunk egészen szép, három hálószobás, amerikai-konyhás, sok ablakos kis kuckó. Nekem kifejezetten tetszik!
Az új helyhez új emberek is járnak, tehát ezáltal új lakótárs is. A lakótársunk, Lisa nagyon aranyos csaj. Komolyan. Van két macskája: Kate és Purr. 
Lisa Amerikából származik, Texasból. Ő is 18 évesen jött el otthonról, ahogy mi Tayjel. 
Elmesélte, hogy a szülei válni készültek, és a viták utáni stresszt mindig Lisán töltötték ki. Nagy farmjuk volt, ezért imádja az állatokat. De miután betöltötte a 18. életévét, otthagyta a tökéletes életét, és ideköltözött, a zöld szigetre, Írországba. Azt is elmondta, hogy az öccse, Jessie nem repült ki vele együtt a családi fészekből, de most pszichológushoz jár a szüleik válása utáni hiány okozta fájdalomtól. 
Ahogy ezt a történetet mesélte, megsajnálta őt, és arra gondoltam, hogy miért is jöttem el. Aztán rájöttem, nem tarthatom örökké mások kívánságait a szemem előtt, mert néha magamra is kéne gondolnom.

A mai nap elmegyek munkát keresni, mivel a spórolt pénzünk kezdett elfogyni, tehát valamit tenni kellett, méghozzá gyorsan.
-Rach, hova is mész?-kérdezte a félmeztelenül álló, tejet ivó Taylor, miközben a hűtőt támasztotta. Gondolom az tűnt fel neki, hogy eléggé esetlenül a magassarkú cipőmmel küzdök.
-Tudod, hogy keresnem kell valamilyen állást. Neked is kéne.-motyogtam, majd egy sunyi mosolyt ejtettem el.
Megfogtam a táskám, majd dobtam felé egy puszit.
-Sok szerencsét!-morogta, majd becsapta az ajtót.
Egy színház felé vettem az irányt, mert segédet kerestek. A munka magába foglalta a sztárok köröli rohangálást, és a kívánságaik teljesítését minden áron. 
Lassan, de magabiztosan sétáltam Dublin utcáin, majd egy jobb és egy balkanyar után megláttam a kis cetlimre írt színház nevét. Izgalom öntötte el a szívem, de továbbra is egyenletes léptekkel haladtam a bejárat felé.
A szívem a nyakamban dübörgött, mikor a kilincsre raktam a kezem, majd egy erős tolással már bent is álltam a hallban. Bámulatos volt belűről. Kerek szemekkel botorkáltam a pora felé, ahol az őr éppen tévét nézett, és kávét szürcsölgetett. Mikor meghallotta lépteimet, összevont szemöldökkel pillantott fel rám.
-Jó reggelt! Az állásinterjúra jöttem.-mondtam bájos hangon, majd elmosolyodtam. A mogorva öreg biccentett, majd felállt a székéből, és feltámaszkodott az asztalra.
-Menjen fel a lépcsőn, majd menjen balra, és ott a nagy ajtón be.-morogta.
-Köszönöm!-motyogtam, majd elindultam a megadott irány felé. Felbaktattam a márványlépcsőn, majd balra kanyarodtam a korallszínű falak között, és megláttam egy nagy faajtót. 
Hirtelen megtorpantam, majd nagy levegőt vettem, és ismét megindultam a nagy bejárat felé. Az ajtó előtt megigazítottam a loboncos vörös fürtjeimet, lesimítottam a szoknyámat, majd lenyomtam a kilincset.
A nagy ajtó iszonyatos nyikorgással kitárult, és a színpad fényekbe úszott. Talán próba van?
Egy kissé féltem, hogy túljelentkezés lesz, de rajtam kívül ketten voltak. Egy fura, szőke, ijesztő pasas, és egy szemüveges, fogszabályzós, amolyan titkárnőféle lány ült az első sorban.
Lassú léptekkel helyet foglaltam tőlük két széknyire, majd elhelyezkedtem. Izgultam, ez már biztos.
-Ezek szerint nem leszünk többen?-kérdezte hátulról egy női hang. Megrezzentem a furcsa hanglejtésre, majd hátrafordultam.
Egy szőke, elegáns, negyvenes nő billegett le kecsesen a lépcsőkön. Ő lenne a főnök? 
Felment a reflektorfényben úszó színpad közepére, majd beszélni kezdett.
-Üdvözlöm önöket, gondolom az állásinterjúra jöttek. A nevem Sara Kent, én leszek valamelyikőjük főnökasszonya. A munka magába foglal mindenféle segítséget nekem, és/vagy a színészeknek, vendégeknek. A havi fizetést euróban kapják meg. Az árakat a kiválasztott emberrel személyesen beszéljük meg.-mondta, majd hatásszünetet tartott.-Akkor kezdjünk is. Felmérem a megoldóképességüket, és egyenként 3 percet kapnak a bemutatkozásra.-mondta, majd rámutatott a szemüveges lányra.-Jöjjön, magával kezdjük. 
A csaj remegő lábakkal battyogott fel a lépcsőn, majd megállt a nő mellett. Ms. Kent közelebbről, szigorúan  megnézte, majd a kezébe nyomott egy listát és egy tollat. A lány elsápadt, majd a kezei is remegni kezdtek. Sara odatessékelte egy székhez, majd elültette.
A pasast is ugyanígy, őt is körbemérte, majd a férfi lazán lehuppant a székébe.
A tekintete újra derűs lett, majd rám mutatott. A szívem vágtázni kezdett. A testem reflexszerűen felállt, és elindult fel a színpadra, majd megállt a nő előtt. 
Valami kattant az agyamban, és úgy éreztem, kezet kell nyújtanom a nőnek udvariasságból. A nő meglepődve reagált, majd elmosolyodott.
-Hogy hívják?-monda jókedvűen.
-Rachel White vagyok.-mondtam megilletődne, mert fura volt, hogy tőlem megkérdezte a nevemet.
-Rachel, maga fel van véve. Hogy miért? A többiek nem vették komolyan az állást. Maga jól nevelt, és első látásra meg tud birkózni az általam kiadott feladatokkal. Holnap kezdhet is!-mondta csillogó szemekkel.-Reggel 8-kor várom itt!-megszólalni sem tudtam a meglepettségtől, és a boldogságtól. Beszarás, hogy nem tettem semmit, és megkaptam.
-Köszönöm!-lelkendeztem, mert csak ennyit tudtam tenni, majd kirohantam a teremből. Mérhetetlen boldogság öntötte el a szívemet amikor kirobbantam a fényes utcára.
Taylor számát kezdtem tárcsázni, hogy elújságoljam neki a nagy hírt, aminek valószínűleg ő is örülni fog.
-Igen?-szólt bele álmosan a telefonba.
-Taylor. Van egy rossz hírem...
-Nem sikerült? Nem baj, majd mást is kipróbálsz.-mondta valamivel élénkebben.
-Megkaptam!-visítottam a telefonba, majd ugrálni kezdtem az utcán. Nem nézhettek hülyének, á nem.
-Ez komoly?-nevetett velem együtt.
-Igen! ÁÁ Hihetetlen!-kacagtam.
-Akkor ezt muszáj lesz valahogy megünnepelnünk...-mondta, és éreztem a hangjában, hogy mosolyog...